Nagyon félti lányait a Hooligans dobosa

Írta: fesztbook.

A macsó külső érző szívet takar… ez a mondás tökéletesen igaz Kiss Endire: a Hooligans dobosának lányai jelentenek mindent. A vad rocker számára a család az első: a próbák után hazasiet,

Nagyon félti lányait a Hooligans dobosa

ha teheti, reggelente ő viszi gyermekeit óvodába, sőt a kicsik még egy-egy koncertre is elkísérik édesapjukat.

Kiss Endi mostanában rendkívül elfoglalt, a zenész próbáról próbára siet, hiszen az év végén két nagyszabású eseményen is tökéletesen kell teljesítenie.  Az idén 20 éves Telenor Magyarország december 5-én Havasi Symphonic Aréna Show-val köszönti előfizetőit, ahol a leggyorsabb zongorista mellett Endi is színpadra lép majd. A dobos december 14-én ráadásul zenekarával a Hooligans-szel is nagykoncertre készül a Magyar Virtuózok Kamarazenekarral. A rengeteg elfoglaltság mellett Endi mégsem hanyagolja el a családját, minden szabad percét Bogival, Kiarával és Larisszával tölti.

„Számomra a lányaim az Istenek, ők a legfontosabbak nekem. Ugyan sokat dolgozom, de igyekszem úgy intézni a dolgaimat, hogy a délután nagy részét a csajokkal tudjam tölteni. Korán kelő típus vagyok, így reggel én szoktam őket oviba vinni, görkorival vagy biciklivel, utána pedig különórákra kísérjük őket. Úszni és balettozni járnak és zenélnek is. Nem szeretném őket erőltetni, de úgy tűnik, elég muzikálisak: mindhárom lány énekel, Bogi gitározik, Kiara reményeim szerint zongorázni fog, Larisszát pedig saját magam tanítom dobolni. Jártak Rocksuliba is, és nagyon élvezték, néha a fellépéseinkre is eljönnek, igazi Rock ’n’ Roll család vagyunk” – mesélte a büszke apuka.

Endi mint minden apa félti kislányait, de a rockernek remek terve van arra, hogyan óvja meg gyermekeit. „Szerencsére még odébb van, hogy udvarlók ostromolják a lányokat, de remélem, ha egyszer eljön az idő, majd igazi rock ’n’ roll srácokat választanak. Nagyon féltem a lányaimat, ezért ha elkezdenek bulizni járni, én is velük tartok majd – bár biztosan utálni fogják” – tette hozzá nevetve Endi, akit elmondása szerint az apaság nem változtatott meg teljesen, ugyanaz az őrült rocker maradt, aki korábban volt.



Címke: Kiss Endi  Hooligans