Télből a nyárba menekültek a Miss Balaton szépségei

Írta: fesztbook.

Amíg mi itthon az első tavaszi napokat élveztük, a Miss Balaton szépségei egzotikus tájakon sütették tökéletes alakjukat. Horváth Éva régi vágya teljesült azzal,

Télből a nyárba menekültek a Miss Balaton szépségei

hogy Burmába utazhatott, Király Lili a mexikói Tulumban vetette magát vízbe, Parragh Blanka pedig a Maldív-szigeteken úszkált cápák között.     

Horváth Éva újabb tételt húzhat ki a bakancslistájáról. A csinos műsorvezető régi vágya vált valóra azzal, hogy ellátogathatott Burmába és Thaiföldre, ahol a helyi kultúra teljesen magával ragadta. Éva még mindig az élmény hatása alatt van, és már most a következő úti célon töri a fejét.

„Az utazás lételemem, az egzotikus országok pedig kifejezetten vonzanak. 2014-ben a Miss Balaton körüli teendők teljesen lekötöttek, így a nyaralás mostanra csúszott. Általában édesanyámmal indulunk világot látni, de sajnos ő most nem tudott elkísérni, így egy csoportos kirándulást választottam. A társaságból senkit sem ismertem, de pont így volt jó” – kezdte Horváth Éva, aki már hosszú évek óta tervezte ezt az utazást. „Burma mindig is a listámon szerepelt, és nem csalódtam, hiszen az első pillanattól kezdve magával ragadott a helyi kultúra és hangulat. Még mindig nem térek magamhoz” – mesélte a műsorvezető, aki elárulta a következő kirándulás helyszíne Nepál lesz.

Télből a nyárba menekültek a Miss Balaton szépségei

Király Lili a legutóbbi miami fotózás után, most a mexikói tengerpartot hódította meg. A modellt teljesen elkápráztatta Tulum, és annak ellenére, hogy a munka mellett alig maradt szabadideje, igyekezett minél jobban felfedezni a környéket.

„A vizsgaidőszak után valódi felüdülés volt ez az utazás, s bár végigdolgoztam az ott töltött napokat, felejthetetlen élményekkel gazdagodtam. Tulum gyönyörű város, de igencsak szegényes, a fehér homokos tengerpart és a  romos városrészek csodás látványa azonban elfeledteti a látogatóval a hely fejletlenségét” – kezdte a Miss Balaton győztese, aki a fotózás kedvért tériszonyával is megküzdött. „Az egyik jelenetnél egy 4 méter magas szikláról kellett leugranom egy 30 méter mély tóba. Nagyon féltem a magasságtól és attól is, hogy csak egyetlenegy lehetőségem van tökéletesen megcsinálni. Ott álltam a szikla tetején kész frizurával, sminkkel, elrendezett ruhában és remegett a lábam. A stáb azonban folyamatosan biztatott, és a végeredmény szuper lett. Utána annyira kedvet kaptam, hogy leugrottam még néhányszor” – mondta el Lili.

Télből a nyárba menekültek a Miss Balaton szépségei

Parragh Blanka gyerekkora óta az utazás megszállottja. Az udvarhölgy az évek során számos országban megfordult már, a Maldív-szigeteken azonban most járt először, és ha már így alakult, úszkált egyet a part közelében lévő cápákkal.

„Nemrég a párommal elutaztunk a világ legszebb helyére, a Maldív-szigetekre. Most jártam itt először, ezért nagyon készültem rá, visszaszámoltam a napokat” – kezdte Blanka a beszámolót. „Az egyik legizgalmasabb program a búvárkodás volt. A Maldív-szigeteken rengeteg korallzátony van, így volt miben gyönyörködni. Emellett a part közvetlen közelében cápák és manták úszkáltak egész nap. Emiatt kicsit óvatosabbnak kellett lennünk, de mondanom sem kell, hogy felejthetetlen élmény volt köztük lubickolni, főleg, hogy a korallcápák kicsinyei a térdmagasságig érő vízben, a lábunk körül úszkáltak” – mondta el az udvarhölgy.



Címke: Miss Balaton  

Ezt olvastad már?