Divatfotókon pózolnak a Miss Balaton döntősei

Írta: fesztbook.

Divatmagazinokba illő, profi képeket készített a Miss Balaton by Cosmopolitan döntőseiről Ajkai Dávid. A ruhapróbával egybekötött fotózás nem csak a szépségek felkészüléséhez járult hozzá,

Divatfotókon pózolnak a Miss Balaton döntősei

de a további karrierjükhöz is hasznos tanácsokat kaptak. Dukai Regina modelltől például azt is megtudhatták, hogyan kezeljék a közösségi média felületeit.

A döntős mezőny a felkészülés első lépéseként egy ruhapróbával egybekötött fotózáson vett részt, ahol a különleges szemléletmódjáról ismert Ajkai Dávid kamerája előtt pózolhattak. A kétnapos tréningen Lipcsei Betta egykori szépségkirálynő, Horváth Éva versenykoordinátor és Dukai Regina modell segítették a gyönyörű hölgyeket.

Regina a döntős szettek kiválasztásában tanácsadóként vett részt, a versenyzőknek pedig közösségi média órákat tartott. „A lányok már most is nagyon aktívak az online világban, és fontos, hogy azt tudatosan és jól használják. Tőlem többek között olyan információkat hallhattak, hogy milyen apróságokra figyeljenek, ha fotót töltenek fel magukról” – kezdte a modell, aki azt is elmondta, hogy a gálán újdonságokkal is szolgálnak a nézőknek. „Idén teljesen egyedi, nyárias hangulatú szettekben lépnek színpadra a döntősök, de többet még nem szeretnék elárulni. Egy biztos, látványos fináléra számíthatnak a nézők és a zsűri is” – árulta el Regina.

Horváth Éva már most elismerően beszélt a lányok teljesítményéről, akiknek nem csak a zsűrit, de a közönséget is meg kell győzniük rátermettségükről.

„Azt gondolom, a lányok rengeteget fejlődtek az első válogató óta, még azok a versenyzők  is profin pózolnak a kamerák előtt, akiknek korábban semmilyen tapasztalatuk nem volt a szépségszakmában. Nem csak a külső és a mozgás, hanem a kisugárzás is nagyon sokat számít, különösen azért, mert a döntősök a közönség kegyeiért is küzdenek. A rajongók a verseny Facebook oldalán szavazhatnak a kedvenceikre, akik közül valaki a közönségdíjat kapja majd meg” – tette hozzá Éva.

A finalisták menetrendjének következő állomása egy zártkörű tábor lesz, ahol felkészülnek az augusztus 15-i, balatonfüredi döntőre.

A Miss Balaton by Cosmopolitan döntőseire itt lehet szavazni:http://bit.ly/1W10ov7



Címke: Cosmopolitan  Miss Balaton  

Ezt olvastad már?