Gubás Gabi és Lilu sem tiltja a gyermekét az okoseszközöktől

Írta: fesztbook.

Ma már az élet szinte minden területén hasznát vesszük a multi- és telekommunikációs eszközöknek. Arról azonban kevés szó esik, kinek a felelőssége,

Gubás Gabi és Lilu sem tiltja a gyermekét az okoseszközöktől

hogy a fiatal generáció megfelelően tudja használni őket, például oktatási célokra is. A Telenor Youth Forum keretein belül megrendezett kerekasztal-beszélgetésen erről mondta el a véleményét Lilu, Gubás Gabi, Deliága Éva gyermekpszichológus, Németh Szilvia oktatáskutató, valamint Kutas István, a Telenor vállalati kommunikációs igazgatója.

Mikor kapja meg a gyerek az első saját telefonját, egyáltalán milyet válasszunk neki, és mik legyenek a használat korlátai? – sok családban konfliktust szülhetnek az okoseszközök. Gubás Gabi színésznő számára nagyon fontos, hogy elérhesse a gyerekeit, miután hazavitte őket az iskolából, és az óvodából, majd elindult a színházba dolgozni.

„Gyakorta szinte csak annyira van időm, hogy lefotózzam az aktuális tananyagot, és az okostelefon, illetve a mobilinternet segítségével ki tudom kérdezni a kisfiamtól a házit a színházból” – mesélte Gabi, aki azt is elárulta, hogy náluk különösen fontos szerepet játszik a technika, hiszen a nagyobbik csemetéje már most tudja, hogy programozással szeretne foglalkozni. „Attilát beírattuk egy szakkörre, és már saját, rövid játékokat programoz magának. Annak idején az én szüleim is támogattak abban, hogy színésznő legyek, én is minden segítséget szeretnék megadni a gyermekeimnek” – tette hozzá a színésznő.

Így van ezzel Lilu is, akinek a hétéves kisfia már profin kezeli az okoskészülékeit.

 „Dávidot sokfelé visszük magunkkal. Olyankor a saját készülékével, a saját szemszögéből örökíti meg a pillanatokat, és egy egyszerű program segítségével szerkesztgeti is az első kisfilmjét. Azért könyörög a táblagépért, hogy folytathassa a filmecskéjét, nem azért, hogy például lövöldözős játékokat játsszon. Örülök, hogy a fiam ilyen kreatív, és nem fogom megakadályozni a fejlődését” – jelentette ki a csinos műsorvezető.

Németh Szilvia oktatáskutató szintén a kreativitás támogatására hívja fel a figyelmet. Szerinte a magyar iskolák többségében még mindig tartanak a mobiltelefonok és a digitális eszközök használatától, és általában nem élnek az ezek adta oktatási lehetőségekkel. „Ahhoz, hogy a mostani fiatal generáció ne csak ösztönösen nyomkodja a kütyüket, a szülők és a pedagógusok együttes felelősségvállalására, közös munkájára van szükség. Sok gyerek nem biztos magában, bele  sem mer fogni bizonyos iskolai feladatok megoldásába, a játékos és tanulós applikációk viszont lehetőséget nyújtanak az újrapróbálkozásra, és sokkal kitartóbbá teszik őket. Így az érdeklődés fenntartásával több mindent könnyebben megtanulnak, mint a hagyományos feladatok által. Úgy gondolom, a kreativitás fejlesztésében, a tanulók egyéni ötleteinek a megvalósításában is fontos szerepe lehet a technológiának.” – árulta el a szakértő.

Deliága Éva, gyermekpszichológus amellett, hogy maga is támogatja a digitális eszközök terjeszkedését, és kiáll a téma fontossága mellett, arra is felhívta a figyelmet, hogy a folyamatos online jelenlétnek megvannak a veszélyei is.

„Nemcsak arról van szó, hogy bárkinek kiadhatjuk magunkat az interneten és nem feltétlen tudjuk, hogy kivel állunk szemben, de a cyber bullying jelenlétére is oda kell figyelnünk. Az eszközök, illetve az internet felelősségteljes használatával valóban pozitívan hathatunk a gyermekeink fejlődésére, csak oda kell figyelnünk arra is, hogy az egész napos ülés és folyamatos koncentrálás mellett el is tudják magukat engedni” – mondta a pszichológus.

A kerekasztal-beszélgetésen a Telenor képviseletében Kutas István volt jelen. A mobilszolgáltató vállalati kommunikációs igazgatója a cég nyújtotta lehetőségek ismertetése mellett szintén a tudatosságra hívta fel a figyelmet.

„Nekünk kell megtanítani, hogyan tudja a Z-generáció a legoptimálisabban használni ezeket az eszközöket. A technika és a lehetőség is adott, a tudatosság az, amin még dolgoznunk kell. Erre törekszik a Telenor például a Youth Forummal is. Ez cégünk globális programja, amely ösztönzi a 18-27 év közötti fiatalokat, hogy megosszák egymással és a nagyvilággal az elképzeléseiket arról, hogy az oktatás, az információhoz való korlátlan hozzáférés miként változtatná meg a világot. A Hipersuli programunk pedig azt támasztja alá, hogy a táblagépekkel való digitális tanulás valóban jobban leköti a kisiskolások figyelmét, akik így lelkesebbek és gyorsabban fejlődnek” – mondta el Kutas István.



Címke: Gubás Gabi  Lilu  oktatáskutató  Telenor  Youth  

Ezt olvastad már?