Ezt nézd meg! Az Irigy Hónaljmirigyet is feldolgozta a Metallica!

Írta: fesztbook.

Megdöbbentő videó kering az interneten! Néhány héttel ezelőtt a budapesti Metallica koncert egyik csúcspontja egyértelműen az volt,

Ezt nézd meg! Az Irigy Hónaljmirigyet is feldolgozta a Metallica!

amikor a legendás együttes a Tancsapda, A legjobb méreg című dalát adta elő magyarul. A jelek szerint a zenekarnak nagyon megtetszett a magyar nyelv, mivel a budapesti koncert után újabb hazai csapat dalát énekelték el. Az IHM nótája épp olyan jól hangzik a Metallicától, mint a mirigyes fiúktól, így ki tudja, innen talán már csak néhány lépés a nemzetközi hírnév…

„Tavaly, mikor Dániában voltam összefutottam az autómosóban James Hetfielddel, aki egyből felismert. Említette, hogy Magyarországra jönnek és a segítségemet kérte, hogy rajtunk kívül milyen menő magyar bandákat tudnék még ajánlani” – kezdte Sipos Peti. „Így került szóba a Tankcsapda és Kis Grófo is. Azt tanácsoltam nekik, bármelyiket játszák is, mindegyik óriási siker lesz. A beszélgetést közben már el is felejtettem, és magam is meglepődtem, amikor néhány napja rátaláltam a neten erre a felvételre, amelyen a mi Numerakirály című dalunkat éneklik. A mai napig furcsállom a dolgot, és az is lehet, hogy nem is ők csinálták…”  tette hozzá sejtelmesen az énekes.

 



Ezt olvastad már?