A Balaton Sound első fecskéi

Írta: fesztbook.

Egy fecske nem csinál nyarat, de kezdetnek több mint fél tucat már bizonyíthatja, hogy idén is egy fergeteges nyárnak nézhetünk elébe. A MasterCard Balaton Sound már most komoly fellépő arzenált előlegez,

Sound: megérkeztek az első fecskék

köztük a súlyosan laza és lazán súlyos Wiz Khalifa, az énekesnő, rapper, divatdiktátor Azealia Banks vagy a világ legsikeresebb, legnépszerűbb elektronikus tánczenéit jegyző DJ-je, David Guetta.

December 11-én pontban délben kezdik szerte az országban és külföldön a jegyirodák árusítani a 2014-es MasterCard Balaton Soundra a jegyeket, ami azért fontos információ, mert már tavaly is hónapokkal a fesztivál előtt elfogytak a bérletek és sokan nem jutottak be a Balaton parti bulira. Ezzel egy időben két jó hír is érkezett a Sound háza tájáról. Egyrészt elkészült a 2013-as év emlékfilmje, másrészt a szervezők több nemzetközi sztár fellépését is bejelentették.

Jön például jövőre a chicagói house forradalom második hullámának egyik legismertebb hőse, Felix Da Housecat. Itt lesz a hipnotikus, dinamikus és a mai idők bulijainak hangját, illetve hangulatát kiválóan érző két, a húszas évei közepén járó tehetséges holland DJ szuperprodukciója, a W & W. Igyekszik majd a Balaton partra egy vagány, eredeti és száz százalékig hiteles csaj Harlemből, akinek minden tehetsége adott ahhoz, hogy hamarosan generációs ikon váljon belőle. Ő Azealia Banks. Erősíti a Sound felhozatalt Steve Angello, aki az utóbbi idők legnépszerűbb és legfelkapottabb e-zenei alakulatában, a Swedish House Mafiában, Axwell és Sebastian Ingrosso oldalán lett világhírű. Zamárdiba érkezik a kivételes tehetségű DJ és producer, a holland elektronikus zenei iskola populáris house tagozatának nagyreményű növendéke, Martin Garrix is valamint az amerikai rapper, Pittsburgh hercege, generációjának egyik legkarizmatikusabb fekete rap csillaga, Wiz Khalifa. Végül, de egyáltalán nem utolsó sorban ismét a Sound vendége lesz a korábban itt hatalmas bulikat jegyző David Guetta.



Ezt olvastad már?