Balaton Sound , a szívünk csücske

Írta: Antal Beatrix.

Második alkalommal jártunk idén a Balaton Soundon, így már volt összehasonlítási alapunk. Jelentjük: a szélsőséges időjárás ellenére is jól éreztük magunkat, és bár lehetetlen röviden összefoglalni, mit láttunk, megpróbálkozunk vele.

A 2012-es Soundot leginkább a sok eső és a hömpölygő tömeg jellemezte. A július 16-án reggel véget ért fesztiválon ebben az évben összesen 108 ezren vettek rész, ez mintegy 7500 fővel több, mint a 2011-es csúcs. Most ráadásul egy nappal tovább tartott a hatodjára megrendezett Heineken Balaton Sound, hiszen ezúttal szerdán nyíltak meg a kapuk a fesztiválozók előtt, akik már a 0. napon neves fellépőkkel bulizhattak együtt. Az este leginkább várt előadója Ákos volt, aki aznap új elektronikus produkcióját mutatta volna be, ha a kétórásra tervezett show-t a huszadik perc környékén nem mossa el az eső. Persze akadtak fanyalgók, kárörvendők és depresszióba zuhanók, így egy dolgot tudtunk minden kétséget kizáróan megállapítani: itt kínosan ügyel mindenki arra, mi a zenei trend, amit pedig túl dudorgósnak/undergroundnak gondol, azt messziről elkerüli, sőt le is tagadja.

Az ország prémiumfesztiválját egyébként nem véletlenül sorolják az elitbe a magyar fesztiválkínálatban. Zamárdiban a hálátlanul kellemetlen idő, a sok eső és sár ellenére is tud tiszta és illatos maradni az ember, a lányok többsége teljes sminkben, frissen vasalt hajjal indul esténként bulizni, de ezt nem is sorolnánk tovább, mert nem szeretnénk erősíteni a sztereotípiát, hogy ide csak a sznobok járnak. Márpedig a Soundon megfér egymás mellett a hippi és a hipszter, a vékonyka rocker és a kigyúrt diszkós is, ráadásul annyira toleránsak és figyelnek egymásra, amit mi még máshol, más fesztiválokon nem fedeztünk fel.

A Balaton Sound egyszerre nyaralás és fesztivál. Fürödhetsz a Balcsiban, napozhatsz a parton – mondhatnánk általánosságban, de azért ez idén nem teljesen volt így. Sajnos az időjárás szeszélyessége miatt nem lehetett bikiniben végigtombolni az öt napot, mint tavaly, csak azoknak, akik az internetes előrejelzésben vakon bízva nem hoztak melegebb ruhákat. Mi sem. De mindent elfeledtet, hogy szinte nonstop szól a zene, délutántól megtelnek élettel a színpadok, és másnap reggelig nem áll meg a pörgés.

Idén a legtöbben a szombati napra érkeztek, méghozzá 28 ezren. A kíváncsiság oka főként Paul Kalkbrenner improvizatív koncertje volt, aki hozta is a tőle elvárt színvonalat. Az egyik legnépszerűbb dj egyszerűen, allűrök nélkül hozta el nekünk Berlint, cserébe mi, a több ezer fős hallgatóság fültől fülig érő mosolyokkal, lelkes csápolással és többszöri visszatapsolással hálálkodtunk. Akik nem Kalkbrennerért jöttek szombat este, azok Carl Cox-ot akarták látni a Rise Fm Arénában, az angol dj pedig korát és testsúlyát meghazudtolva olyan bulit tolt le a lemezjátszókról, hogy sem a szemünknek, sem a fülünknek nem tudtunk hinni, a lábak viszont nem tudták abbahagyni a táncot.

Feledhetetlen marad még a karakteres Oliver Koletzki a hatalmas mosolyú énekesnőjével, Frannal, az összes slágerét lejátszó Avicii (amik aztán négy napig minden hangszóróból szóltak, a Yonderboi, a szerény zseni, az esőben tornádóként tomboló, sugárzóan energikus Beth Ditto a Gossip élén, a más atmoszférából érkező GusGus, az egyedi szettet játszó Armin van Buuren. Csak a szépre emlékezünk, jövőre újra Zamárdi!



Ezt olvastad már?