Mindent a Szigetről

Írta: fesztbook.

Sarkaiból kifordulva, vizuálisan megújulva, szolgáltatásaiban bővülve, programkínálatában színesedve indul a 21. Sziget, ami történjen bármi, a végén mégis az marad, ami eddig is volt: egy hét önfeledt együttlét.

Sziget

Bár csak szerdán kezdődik a 2011-ben hivatalosan is Európa legjobbjának kikiáltott Sziget, a külföldről korábban Budapestre érkező látogatók már a hétvégén megkezdhették a lakóhelyek elfoglalását a rendezvénynek helyt adó, ideiglenesen felépülő városállamban. A belépéskor útlevelet kapnak az érkezők, amit megszemélyesíthetnek a „bevándorlási hivatalban” és aki az összes ajánlott programhelyszínről beszerzi a látogatást igazoló pecsétet, az „hivatalosan” is bekerül az állampolgárok anyakönyvébe és „Szitizen”-né nyilvánítják. 

Ahogy ez már hagyománnyá vált, idén is lesznek felvezető programok a „mínusz 1-dik” és a „Nulladik” napon. Ezek a napok adnak lehetőséget arra, hogy a rendezvény keretei között megvalósulhassanak olyan különleges, nagyszabású koncertek, események, amelyek a normál Sziget napok működésébe nem lennének beleilleszthetőek.

Mínusz 1

A Sziget Mínusz egyedik napján az idei évben is magyar slágerek hangzanak fel, hazai sztárok előadásában. Azonban most nem a magyar dalokat ünnepeljük, hanem az idén tragikusan fiatalon elhunyt szerzőjükre, Cipőre emlékezünk. A fesztivál nagyszínpadán olyan közismert és közkedvelt – generációkat megszólító – dallamok és szövegek csendülnek majd fel Magyarország legendás és népszerű zenészei által előadva, amelyek önmagukért beszélnek. A szereplők a zene nyelvén igyekeznek leróni tiszteletüket és méltó emléket állítani a hazai pop-rock zene egyik legfontosabb alakjának.

Nulla

A Sziget nulladik napján, augusztus 6-án a Quimby egy hamisítatlanul quimbys kulturális élményparkot rendez be, hogy olyan összművészeti élményhömpölyt nyújtson a látogatóknak, amelyből képet kaphatunk, hogy milyen lehet a zenekar szerint Csodaország. Ebben a fantázia szülte világban, sok fura dolog történik, a beszélő gombáktól a mutatványosokig, sok mindennel találkozhatunk majd, de abban biztosak lehetünk, hogy a Quimby zenekar pályafutásának eddigi legnagyobb koncertjén túl is egy izgalmas, kreatív és szerethető hely várja majd az érdeklődöket.

A szinte nemzeti intézménynek tekinthető Muzsikás együttes, a világ nagy fesztiváljainak és híres koncerttermeinek állandó vendége a 40., jubileumi születésnapját a Sziget Nulladik napján ünnepli, számos hazai és külföldi vendégművész társaságban. A Muzsikás koncertjei mindig eseményszámba mennek, és ez ezúttal különösen így lesz.

A keddi napon, miután remélhetőleg hétfő éjszaka sikerrel zárul a hangpróba, már éjszakára is folytatódnak a programok, a Muzsikás fergeteges táncházzal vezeti le a Hungarikum Faluban a koncertjét, a Quimby a Magic Mirror-ban mutatja be a vendégművészei egy részét. Ezen az éjszakán már élet költözik a Party Aréna sátorba is. Az este 10-től induló programban olyan hazai és nemzetközi sztár dj-ket köszönthetünk, mint Flux & Amanda, Kevin aka Fine Cut Bodies, Bingo Players, Deniz Koyu Monstaz.

Miénk az ország, magunknak építjük

A Sziget Fesztiválköztársaság egy 76 hektáros területen, 3 hét alatt, 7500 ember keze munkájával épült fel, szinte a semmiből. A Szigetország főbb útvonalaira 20 kamionnyi műanyag burkolatot fektettek le, míg a sátrak egy részében 15000 m2 faburkolattal borították a talajt, mindezeken túl nagyobb igénybevételnek kitett utakon fém „szőnyeget” borítottak le, mintegy 2400 m2 felületen. 250 kamion szállított ki konténereket a rendezvényre, ezek közül 160 db vizes és kazánkonténer, 255 iroda, raktár, öltöző, tároló és egyéb. 25 kamionban kerítés és kordon érkezett, 5 kamion kábelt és kapcsolószekrényt hozott a Hajógyári-szigetre. A folyóvizes konténer-wc-k és a hagyományos mobil vécék mellett por-, és sármentes aljzatra helyezve kialakítanak 7 centrumot, ahol minden egyes centrumban 45-50 kivilágított WC lesz, állandó takarító személyzettel, folyamatos takarítással, őrzéssel. A mobil WC-vel és a korábban is használt konténer WC-vel valamint az épületekben lévő illemhelyiségekkel együtt idén cca 1750 ülőke áll a látogatók rendelkezésére. Továbbfejlesztették a közvilágítást is: a meglévő és a szervezők által korábban kiépített 3 kilométernyi állandó közvilágítás mellett, csak a fesztivál idejére további 30 kilométernyi díszkivilágítás nyűgözi majd le a szemet. Lampionoktól fényfüzérekig, tükörgömböktől fényfestésig számos izgalmas világítási megoldásban gyönyörködhetnek a kilátogatók, de mindközül talán a legimpozánsabb, hogy közel 20 hektárnyi erdős területet izzósorokkal díszítettek fel, igazi meghitt, varázslatos karácsonyi hangulatot varázsolva a rendezvény forgatagába.

A Szigeten 400 fős egészségügyi szolgálat látja el feladatát, köztük az ambulancián 16 orvos, 50 nővér, 12 fős motoros- és 110 fős gyalogos járőr, ápolók és betegkísérők valamint 1 rohamkocsi, 4 esetkocsi és 2 mentőkocsi. (Ez egy közepes magyar város egészségügyi intézményi személyzetének, a mentőszolgálat pedig egy nagyobb magyar város mentőközpontjának felel meg). A Szigeten lesz természetesen gyógyszertár is, azonban a szervezők kérik, hogy azok a szigetlátogatók, akik betegségük okán folyamatosan gyógyszert szednek, hozzák magukkal saját gyógyszerüket, melynek tárolását, igény esetén az egészségügyi bázison megoldják.

Az idei Szigeten a rendőrökön túl 1200 biztonsági őr, valamint több száz jegyellenőr és belső forgalomirányító segíti a rendfenntartást. Idén is érkeznek angol, francia, német és holland rendőrök.

Felkészültek a melegre…

A Sziget idejére az időjósok nagy meleget prognosztizálnak, ezért a szervezők mindent megtesznek, hogy a Fesztiválköztársaság lakói kellemes klímában szórakozhassanak. A nagyobb közösségi tereket, így a Nagyszínpad illetve a Világzenei helyszín területét valamint a nagyobb zárt helyeket is párahűtéssel teszik elviselhetővé. Mindezeken túl a fesztivál több helyén állítanak fel párakapukat illetve folyamatosan locsolják a Fesztiválköztársaság útjait. A hőségriadó esetén a rendezvény több pontján vizet osztanak, de alapvetően is több mint 200 helyen lehet a rendezvényen folyó ivóvízhez jutni. A szervezők felhívják a figyelmet a fejfedő használatára és a folyadékpótlás fontosságára, egészségügyi szolgálat emberei pedig folyamatosan járják a fesztivál területét, figyelmeztetve a napon sütkérező, esetleg elalvó fesztivállakókat, hogy húzódjanak árnyékba.

Szépül és gyarapodik országunk – beachtől és űrbázisig - http://www.youtube.com/watch?v=4qzbGCSSpgY

A 3 hét alatt kinőttek a földből a legnagyobb “épületek”: 5000 m2-es, ezzel a legnagyobb sátorral bír az A38 helyszín – ami majd’ kétszer akkora, mint tavaly. Ennek a Magyarországon még sosem látott méretű sátornak a befogadóképessége a Papp László Sportarénáét is lekörözi. 3350 m2-es az Aréna, 2400 m2-es a Magyar Zenei sátor, a Magic Mirror 1600 m2, a Kultur-Zóna 800 m2, az Ambient 800 m2.

Az óriáskerék szintén nagyot nőtt tavaly óta, hiszen most Európa legnagyobb utaztatható kereke költözött az Erzsébet tér után a Szigetre, ami 65 méter magasba viszi fel a légkondicionált kabinjaiban az utasokat.

Új köntöst kapnak a szabadtéri nagyszínpadok is és az ország területén lépten-nyomon felbukkannak majd különös szobrok, installációk, építmények, művészeti alkotások, díszítve a teret.

Kiköltözik idén is a Szigetre az “építész Woodstock”, azaz a Hello Wood, hogy a fesztiválközönség is belekóstolhasson az egyhetes összművészeti tábor legjavába. Az építész és designer fiatalok idén a Step closer! mottó jegyében dolgoztak együtt a szakma nagyjaival, hogy az elhalványuló emberi kapcsolatok erősítésére fordítsák kreativitásukat. A Sziget közönségét ezúttal is a nemrég lezárult tábor legkiválóbb alkotásaival kápráztatják el, látványban erősítve velük a fesztivált. Csuda látványos, és szintén vagy kétszeresére nőtt a Colosseum, területe 1000 m2és cca 4000 raklapból állt össze. És persze nem hiányozhatnak a Szigetről a már állandó látványosságnak számító, visszatérő installációk sem. Újra belendül a Huszár András és Szőke Gábor Miklós tervei alapján készült, akár 70 embert is elringató óriáshinta, a Hintaló, és kint lesznek a libikókához hasonló, csak éppen sokkal kényelmesebb, négyszemélyes Padinták. Pozsár Péter Colosseum installációja idén nemcsak különleges fénymechanikai megoldásaival, de eddigihez képest háromszoros méretével is leveszi a lábáról a látogatókat, akik számára már a bejutás is felkavaró élmény: az épületet ugyanis két oldalról Dante őrei vigyázzák. A fenyegetően csalogató dobermann-fejek atyja Szőke Gábor Miklós, a szobrászművészet Mick Jaggere, aki idén egy másik mitológiai állatot, az Unikornist is elhozza a Szigetre. A Kazincbarcika címerállatát formáló, falécekből épült szobrot az alkotó a város felvirágozásának és boldogságának kívánta dedikálni.

És ha már eléggé felborzolta a kedélyeket ez a rengeteg vizuális élmény, mindenkit vár a Huszár András és Mechle Balázs által tervezett Tojás, amely a fesztiválozók rekreációját és békés megpihenését szolgálja. A 6 méter magas és 5 méter átmérőjű építmény 15-20 embert is képes befogadni, hogy elmeditálhasson a nagy ontológiai kérdésen: mi volt előbb, a tyúk, a tojás vagy a Sziget?

Szintén a buliban megfáradtak számára nyújt enyhülést a Pozsár Péter tervei alapján készült aTornádó, amely 40 fúvókán keresztül hűsíti vízpárával a felforrósodott testeket. Idén mindezt még hatásosabb látvánnyal teszi, hiszen Szőke Gábor Miklós is beszállt a tervezésbe.

Idén a Sziget Fesztiválköztársaság Pályázatot írt ki látványos installációk készítésére. A pályaművek közt csodálhatjuk – mások mellett – például Wahorn András alkotását is. Izgalmasnak ígérkezik a Sziget Művészeti Zóna - Mozgó Képtár nemzetközi alkotótábor és kiállítás – ahol lesz minden: festészet, szobrászat, grafika, fotó, videó, installáció és performansz. És ismét jelentkezik az Agora nemzetközi képzőművészeti találkozó, melynek 1996 óta a Sziget Fesztivál az állandó helyszíne. A rendezvény célja, hogy néhány állandó és sok változó szereplő részvételével a különböző képzőművészeti technikák és irányzatok bemutatásával üzeneteket közvetítsen a közönség felé.

A Sziget Fesztiválköztársaság az idei évtől immár saját szabadstranddal is büszkélkedhet. Az egyik leghangulatosabb és legszebb helyszíne a Sziget Beach természetesen kiépített infrastruktúrával és vendéglátással sőt, esténként a távol-keleti Full Moon Party-k hangulatával várja majd a vendégeket.

Külső látványában a régi vándorcirkuszok hangulatát idéző sátorban, de tartalmában a modern új cirkusz előadásait sorakoztatja fel a Sziget új helyszíne, mely részben az eddig is jelen lévő cirkuszi produkciókat fogja egybe, részben otthont ad a Recirquel társulat kifejezetten a Szigetre készülő új előadásának. A Cirque du Sziget kihagyhatatlan programnak és látványában is lenyűgözőnek ígérkezik.  

http://www.sziget.hu/fesztival/video/2013/cirque_du_sziget.15490.html#&panel1-1

A Cirque du Sziget programját teszi teljessé a minden nap jelentkező holland cirkusz, és a Magma tűzszínház látványos előadása.

Európa legizgalmasabb fesztiváljának sokszínű program-kavalkádjában az egyik legpörgősebb helyszín már évek óta a nemzetközi roma zenei kultúrát felvonultató sátor. A Yeni Raki Roma Sátor idén csábítóbb lesz, mint valaha: indiai cirkusz, holland pop-reggae-folk, francia gitárzene, olasz punk-dub-tarantella illetve klasszikus slágerek autentikus csárdással, bossa novával, francia manouche swinggel, tangóval és dzsesszel ötvözve. A kínálat pazar – érdemes minden nap belehallgatni.

A Kelet-Európa Vurstli idén is a már megszokott játékossággal fogadja az emigrálni vágyókat. Az idei tematika a 60-as, 70-es évek hippi korszaka. A hozzá tartozó mozgalmak béke és szabadság vágyát finoman „elv”-társítják a Sziget Fesztiválköztársaság filozófiájával. Hosszú haj, csőfarmer, peace & love.

Csodás látványosságot ígér a monumentális „fénytemplom”, az elmúlt években is nagy sikert aratott Luminárium, amiből egy új eddig még nem látott „építmény” érkezik a Szigetre.

Bár a vendéglátást erősíti, de látványában is gazdagítja majd a Szigetet az új Romkocsma Negyed. Budapest legizgalmasabb szórakozóhelyei közül többen kitelepülnek majd a fesztiválra, egy új színnel gazdagítva a Szigetet. Két visszatérő programhelyszín is felbukkan az idei fesztiválon.

Idén újra visszatér a programkínálatba két régen jól bevált, de aztán mégis a racionalizálások oltárán elvesző színpad. Mindkettő az élőzenés önfeledt bulizást szolgálja, olyan dallamokkal, amikre mindenkinek szívesen támad kedve bulizni. A rendkívül pörgős ír zenét sorjázó Ír Kocsma Színpad és a nagy elődök zenéjét idéző és azoknak tisztelgő Tribute zenekarok színpada, tehát ismét fellelhető lesz a Szigeten, hogy az éjszakai bulikban ne csak a gépzenékre lehessen táncolni.

Látványos programelemek sokaságát vonultatja fel a Sziget Fesztiválköztársaság idén. Lesz “nagy” utcaszínház, cirkusz, vurstli bőven, s jönnek az izgalmasan szórakoztató, nevettető és olykor meghökkentő “sétáló” utcaszínházi produkciók is, melyek eddigi leggazdagabb tárháza mutatkozik be a fesztivál színes program-forgatagában. Chilétől Spanyolországig, Szlovéniától az Egyesült Királyságig, Franciaországtól Hollandián át Magyarországig mindenhonnan érkeznek és a fesztivál minden napjára jutnak zenés, táncos, bábos vagy óriás szerkezeteken tovaguruló látnivalók. Keresni se kell, járnak-kelnek és mulattatnak mindenfelé.

Mára már hagyománnyá vált a Szigeten a Nagyszínpaddal szemközti területen megidézni a magyar vidéket, a magyarság szokásait, hagyományait. A Hungarikum Falu programjával idén a mesék témája körül kalandozik. A mesék mellett idei választott gyógynövény a rozmaring, ami régen nem csak a fazekakban és a koszorúkban, de a mesékben is gyakori vendég volt. A falu legimpozánsabb eleme, a Sárkány Színház látványos épülete, a táncházaknak és tánctanításnak ad majd otthont.

Az „élményfesztivál” hangulatát erősíti majd az éjszakai világítások bővítése az idei Szigeten. A fák egy része karácsonyfaizzó „ruhát” kap, s jelentősen bővül a lampionok száma is.  Idén is lesz Disco Erdő, a Sziget Nagyszínpadhoz közeli erdős területén a fákat különböző „diszkófények”, fénygömbök és stroboszkópok világítják meg, különös hangulatot adva a természetnek

A Sziget Fesztiválköztársaság idén létrehozott nemzetközi űrkiképző bázisa Közép-Európa 6 országából érkező - előzetesen kiválasztott - 51 asztronauta-jelöltet lát majd vendégül.  A kiképzés és kiválasztás után országonként a legjobb jelölt az év végén az egyesült államokbeli Orlandóban készülhet majd fel egy felejthetetlen űrutazásra, az AASA program keretében.

Cirkuszt…

A Sziget Fesztiválköztársaság minden napja nemzeti ünnep, ahol naponta egy-egy össznépi akció teszi látványosan ünnepivé a helyiek életét. Késő délutánonként, a Nagyszínpad előtti Főtéren a koncertektől átszellemült tömeg naponta más-más élmény részese, aktív résztvevője lesz.

Lesz olyan nemzeti ünnep, a Nagy Lufi Party, ahol tízezer, gázzal töltött luftballon repül egyszerre a magasba, másik napon tízezer szélforgó pörög majd egyszerre a Fesztiválköztársaság lakosainak kezében, a Nagy Szélforgó Partyval ünnepelve az önfeledt együttlétet. Szintén az ünnepi hangulatot emeli majd a Nagy Strandlabda Party, mikor ezernyi, 1.1 méter átmérőjű strandlabda gördül végig a többtízezres tömegen. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az egyik nemzeti ünnepen a szivárvány minden színében pompázó, mintegy 30 ezer színezett „festékporos” zacskót dob fel egyszerre a Főtéren ünneplő tömeg, tarkára festve a Nagyszínpad előtti teret a Color Partyn.  Senki ne aggódjon, a zacskóban hipoallergén rizsliszt lesz, különböző színű ételszínezékkel megfestve. A multi-látványosság abszolút garantált. És ezzel még nincs vége! Az utolsó nap, foszforeszkáló, világító rudak kerülnek a közönség körében kiosztásra, hogy az esti „grand finálét” ne csak nézhessék, hanem aktív szereplői is lehessenek a látványshownak. Ugyanis, a nemzeti ünnepek legnagyobbikán, a Sziget utolsó napján, a Nagyszínpad utolsó koncertidejében David Guetta perdül majd a színpadra, hogy megadja az alaphangját az eddig sosem volt End Show-nak, ami az ünnepek ünnepe lesz majd fényjátékkal, lézer show-val, pirotechnikai látványosságokkal. A másfél órás produkcióban, a Nagyszínpad egyébként is lenyűgöző fénytechnikáján túl, már a show kezdetén mintegy száz robotlámpa villódzó fénye teszi izgalmassá a látványvilágot és az est kicsúcsosodásánál majd’ kétszáz ilyen fényforrás dolgozik majd. Lesz továbbá tucatnyi lézerágyú a spektrum minden színében, valamint konfetti-ágyú, lángcsóvákat kilövellő alkalmatosságok, füstágyú és színpompás pirotechnikai megoldások. A záró tűzijátékban pedig változatos formákat produkáló „bombák” suhannak majd az égbe, lenyűgözve a résztvevőket.

…kenyeret

Átlépve a Sziget Fesziválköztársaság határát, a zenei/kulturális sokszínűség mellett szembeötlő a Sziget-ország gasztrokulturális változatossága is. A 76 hektáros miniállam gasztronómiai elrendezése tájegységenként egységes és szerteágazó. A sziget területének több pontján étteremközpontokat alakítottak ki, s minden egyes központban visszatükröződik a Fesztiválköztársaság izgalmas kulináris sziporkázása. Különböző nemzetek jellemző ételei, a magyar konyha ínycsiklandó produktumai, Magyarország borvidékeinek legismertebb nedűi és a pálinkakultúra szerteágazó reprezentánsai mind-mind jelen vannak a Sziget kínálatában. Többtucat étterem és pub mellett ABC, zöldég-, és gyümölcsárusok, pékség és tejtermék, és sütemény árusok állnak a szigetre érkezők szolgálatába. A Fesztiválköztársaságban idén felbukkannak a szomszédos Budapestre oly jellemző, a fiatalok körében rendkívül népszerű romkocsmák is. Név szerint az Ötkert, az Iskola, a Wanderland, az Instant, a Fogas Kert és az Úri Muri, alkotják majd,a nagyszínpad közelében található romkocsma negyedet.

S íme, vesszünk el az íz-rengetegben:  a már megszokott nemzetközi konyhák, az indiai, erdélyi, görög, olasz, francia, mexikói, bajor, thai ízek mellett főttkukoricások, lángososok, pizzások, kenyérlángososok, óriáspalacsintások és hotdogosok várják az éhezőket a Szigeten, s idén új elemként a földrészeken át hódító gofri is terítékre kerül, édesszájúaknak és sörivóknak egyaránt. Természetesen a hurka, a kolbász, a sonka, a grillnyárs, a sült zöldségek és a sült húsok is ott vannak a menükártyán. S hogy az ételekre ihassunk is: több tucatnyi pub, megannyi boros pavilon, pálinkaházak és számos sörlelőhely található a fesztiválon. De ezzel nincs vége a kulináris kalandozásoknak. Izgalmas ízek, így például a pljeskavica, a döner, a falafel mellett különböző halételeket és tenger gyümölcseit is talál az éhes fesztiválozó: a hagyományos hekk mellett lesz homár, fésűs- és fekete kagyló, változatos és izgalmas tengeri eledelek. A VIP szektorban pedig ott lesz Óbuda legjobb étterme, a Pastrami, a patinás Centrál kávéház, és Magyarország első Michelin csillagos étterme, a Costes, ami a VIP közönség kiszolgálásán túl a Nagyszínpad nemzetközi sztárjait is eteti. Emellett lesz itt koktélbár, a DiVino gazdag borkínálata valamint a BOB és a Trafiq jellegzetes hangulata is várja a Fesztiválköztársaság központjában lévő VIP vendégeket. Az idei vendéglátás színvonalát tovább emelő újdonság, hogy a szintén a Sziget szervezőiroda által szervezett Gourmet Fesztivál mintájára megjelenik egy Gourmet zóna a Hungarikum Falu és a hazai borászatokat bemutató Fröccskert szomszédságában. Ebben a zónában a Sugar Shop fagyikülönlegességeitől az Arany Kaviár étterem orosz ételkülönlegességein át, a Fülemüle messze földön hires sóletjéig, csupa ínyencséget talál majd az éhes, ám minőségi vendéglátásra vágyó fesztiválozó.

Jobb, mint otthon

A Sziget idén húsz éves s az elmúlt időben felnőtt és családot alapított egy nemzedék, mely korábban lelkes látogatója volt a fesztiválnak. Az idén kikiáltott Fesztiválköztársaság javarészt rájuk is gondolt, amikor létrehozta a fesztivál területén a családi kempinget, mely szolgáltatások sorával áll az érdeklődők rendelkezésére. A családok részére – mintegy 50-60 család fogadására felkészült – elkülönített kempingben napi 24 órában, több nyelven beszélő animátorok állnak szolgálatba s várják a gyerekeket, míg a szülőknek koncertekre támad kedve. A 10 év alatti csemetéket játszóház várja és lesz „szundi motel”, ahol délutáni és esti pihenésre vonulhatnak vissza a legkisebbek. A kempingben lesz pelenkázó és etető is, ahol nyugodtabb körülmények között lehet szoptatni illetve lehetőség van a bébi ételek melegítésére. Természetesen a területhez tartoznak – folyamatosan takarított – tusolók és wc-k is.

Új szolgáltatás idén a Sziget Home, a fesztiválköztársaság lakónegyede, ahol akár faházakat vagy lakókocsikat bérelhetnek az „emigránsok”. A Hello Wood designerei által tervezett faházak egyenként 4 személy számára nyújtanak szálláslehetőséget, míg a lakókocsikban 3-3 ember elszállásolása lehetséges.

A Szigeten természetesen működik a már korábban is nagyon népszerű Karaván Kemping, ahol a lakókocsival érkezők vásárolhatnak maguknak helyet.

És továbbra is van VIP kemping, egy őrzött terület, ahol egy helyen található csomag-, és értékmegőrző, WIFI, büfé, fedett társalgó, mindez állandó őrzéssel, takarítással és információval. A VIP Kemping a Szigeten lévő strand-medence szomszédságában épül fel, tehát az itt kempingezők strandolással, vagy akár medenceparti koktélozással is elüthetik az időt. A medencét csak a VIP Kemping lakói használhatják.

A szervezők gondoltak a mozgásukban korlátozott fesztivál-látogatók igényeire is, ezért az Ability Park, azaz a fogyatékos emberek élethelyzeteit szórakoztató és játékos formában bemutató interaktív élménypark. közelében felállítanak akadálymentes Ability kempinget is, speciális zuhanyzókkal és toalettekkel.



Címke: Sziget  Quimby  

Ezt olvastad már?