Tizenketten indulnak az idei Nagy-Szín-Pad! versenyen

Írta: fesztbook.

A Petőfi Rádió, a VOLT Produkció és a Sziget Szervezőiroda idén harmadik alkalommal indítja el a Nagy-Szín-Pad! című programot, amely célja, hogy már ismert,

Tizenketten indulnak az idei Nagy-Szín-Pad! versenyen

népszerű, rendszeresen koncertező, fesztiválokon szereplő és a Petőfi Rádió műsorában is gyakran jelenlévő zenekarokat, előadókat a jelenleginél jóval nagyobb ismertséghez segítsen. Idén tizenketten versengenek az Akvárium Klub színpadán többek között azért, hogy a Szigeten, a VOLTon és a STRAND Fesztiválon főszerephez jussanak, és Magyarországot képviselhessék a 2017-es Eurosonic Festiválon.

A Nagy-Szín-Pad! versenyre meghívandó, vagyis az elődöntőn koncertező zenekarok és előadók körét idén egy 80 fős, zenészeket, újságírókat, szerkesztőket, producereket, valamint koncert- és fesztiválszervezőket tömörítő szakmai grémium állította össze.

A tét most is nagy: a győztes idén is meghívást kap a Sziget, a Telekom VOLT Fesztivál és a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál nagyszínpadára, az MTVA felajánlásaként Magyarországot képviselheti a 2017-es Eurosonic Festivalon, Hollandiában, valamint egy videoklippel is gazdagodik. Minden versenyző, aki részt vesz az elődöntőkön, már nyertesnek számít, hiszen mindannyian számos felkérésre  számíthatnak az említett nyári fesztiváloktól, és a MOL Nagyon Balaton eseményeitől is.

A versenyzők április 23-tól 12 napon át az Akvárium Klubban koncerteznek, a döntőnek ugyancsak az Akvárium ad otthont, május 15-én. Az elődöntők sorát az indie-folkot játszó BAGOSSY BROTHERS COMPANY koncertje indítja április 23-án, másnap pedig a saját zenéjét speed-folk freak punkként jellemző BOHEMIAN BETYARS táncoltatja meg a közönséget. A nyári fesztiválokon már sikeres ESTI KORNÉL április 25-én, a mainstreamben rendkívüli népszerűségnek örvendő FEHÉRVÁRI GÁBOR ALFRÉD 26-án bizonyítja "nagyszínpad-érettségét", a FRAN PALERMO pedig 27-én ígér igazán forró, trópikus jungle-rock bulit. A MONGOOZ AND THE MAGNET kétségtelenül a legmultikultibbként viszi majd színpadra rhythm & blues-ba ágyazott szétesős funkját 28-án, másnap a zenekarrá terebélyesedett MARGE, 30-án pedig Magyarország első számú elektronikus hárfa-pop zenekara, a PASSED kapja a főszerepet. Május elsején a desert rockot zúzó RUN OVER DOGS, 2-án az elektronikát rockos gitárokkal, szenvedélyes énekkel és magyar nyelvű szövegekkel kombináló SUPERSTEREO, 3-án a budapesti klubozásból kitörő SZABÓ BENEDEK ÉS A GALAXISOK  és végül 4-én a már fesztivál- és klub-edzett ZAPOROZSEC lép színpadra.

“Sokat változtattunk a Nagy-Szín-Pad! idei szavazási rendszerén. A Facebook, az Instagram és az SMS mellett szakmai zsűri is értékeli a produkciókat, ám az ő személyüket egyelőre még fedje homály…” – mondta el Fülöp Zoltán, a Nagy-Szín-Pad egyik alapító-főszervezője. “Bár az idei még csak a harmadik Nagy-Szín-Pad!, a fellépőktől, a szakmától és a közönségtől kapott visszajelzések azt igazolják: a verseny igazán fontos ugródeszka az összes résztvevő számára. A számos hazai- és nemzetközi fesztiválmeghívás mellett talán a legfontosabb eredmény az, hogy az idei év kétségkívül a Nagy-Szín-Pad! verseny győzteséről szól majd.” – tette hozzá Lobenwein Norbert, a másik alapító-főszervező.

Az OTP Junior immár harmadik alkalommal áll a Nagy-Szín-Pad! mellé főszponzorként. “Elkötelezettek vagyunk a fiatal tehetségek támogatásában, szeretnénk, ha minél többen felfedeznék és megismernék őket: nemcsak támogatóként vagyunk jelen magyar zenekarok életében, hanem reklámjainkhoz is jellemzően hazai előadókat kérünk fel. Azt reméljük, hogy ezáltal minél többekhez eljut a minőségi hazai zene” – mondta Dolezsai Gergely, az OTP Bank marketing-kommunikációs főosztályvezetője.

A Petőfi Rádió és a Petőfi TV idén is kiemelt figyelemmel kíséri a Nagy-Szín-Pad! programon résztvevő előadókat. “Aki ismeri a tevékenységünket, az minden bizonnyal tisztában van azzal, hogy az elmúlt évek során milyen sok, ma már tízezreket vonzó sztárzenekar sikeréhez járult hozzá a Petőfi Rádió. A Nagy-Szín-Pad! mostani résztvevői között jócskán találunk olyanokat, akiktől azt reméljük, hogy éveken belül hasonló karriert futhatnak be” – mondta el Mezei Zsolt, az MTVA Tartalomszolgáltatósái igazgatóság – igazgatóhelyettese.
A közszolgálati médiaszolgáltatás küldetése a kulturális értelemben is átfogó médiaszolgáltatás nyújtása. A közmédia elkötelezett a kultúra, ezen belül kiemelten a zeneművészet támogatásában, és annak népszerűsítésében. A rendelkezésére álló eszközökkel segíti, támogatja és nyilvánossághoz juttatja a fiatal, pályakezdő tehetségeket, akár médiaszolgáltatáson kívüli egyéb tevékenységei által.

AZ ELŐDŐNTŐ RÉSZTVEVŐI, IDŐPONTJAI:

április 23. Bagossy Brothers Company
április 24. Bohemian Betyars
április 25. Esti Kornél
április 26. Fehérvári Gábor Alfréd
április 27. Fran Palermo
április 28. Mongooz and the Magnet
április 29. MARGE
április 30. Passed
május 1. Run Over Dogs
május 2. Superstereo
május 3. Szabó Benedek és a Galaxisok
május 4. Zaporozsec

DÖNTŐ: május 15.

WEB: http://www.nagyszinpad.com

FACEBOOK: https://www.facebook.com/ngysznpd/



Címke: VOLT  Sziget  Nagy-Szín-Pad  

Ezt olvastad már?