Sziget: „Húsz év hév” - 1

Írta: fesztbook.

A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és izgalmasabb látványvilág tárul majd a szemünk elé.

Sziget

A jelentősen megújuló fesztiválon bár komoly kedvezményekkel várják a szép emlékeiket felidézni vágyó régi törzsszigeteseket, mégsem a nosztalgiázásé lesz a főszerep, hanem a jelen aktuális sztárjaira és trendjeire helyezik a szervezők a hangsúlyt. Persze azoknak, akik elsősorban nosztalgiára és régi nagy slágerekre vágynak azoknak sem lesz oka panaszra, hiszen a nulladik napon Ákos legnagyobb slágerei is felcsendülnek, a mínusz egyedik napon pedig a Csík zenekar feldolgozásokra épülő monstre koncertjén hangzanak fel az elmúlt évtizedek nagy slágerei, vendégek közreműködésével. Sőt idén mínusz kettedik (!) nap is lesz az ünnep okán. Augusztus 5-én hazai sztárok sora adja egymásnak a mikrofont, ugyanis újra Magyar Dal Napjával indul a jubileumi Sziget.

“Egy zötykölődő mikrobuszban kezdődött minden. Tavasz volt, még nem zöld, de már reményekkel teli. Félúton a főváros és a vidéki helyszín között, egy azóta elfeledett Sziámi koncertről hazafelé tartva, Müller Péter Sziámi zenész, költő, színházi-filmes ember és Gerendai Károly koncertszervező hosszasan fantáziált.” – idézzük a 2002-ben kiadott Nagy Sziget Könyvet, ahogy kezdődött, megformálódott a gondolat, s ma már tudjuk, amit akkor még senki, hogy Európa Legjobb Nagyfesztiválja cseperedett abból a gondolatból.

1993-ban indult tehát hódító útjára, így idén már 20. alkalommal várja látogatóit a Sziget. Nagy ívet futott be ’93 óta, de bármennyit bővült, fejlődött, gyarapodott, szépült és épült, a leginkább ma is az, aminek a kezdetekben szánták: egy hét önfeledt együttlét. Csakhogy közben több korosztály nőtt fel úgy, hogy a Sziget meghatározó generációs élményükké vált. Milliónyi magyar és külföldi fiatal szerzett e parányi földdarabon életre szóló emlékeket. A „Sziget” ma már nemcsak hazánkban bír többletjelentéssel, de az egyik legismertebb magyar szóvá vált az egész világon, ami a használói körében számos jelentéssel bír. A „Sziget” egy olyan különleges földrajzi helyet takar, ahol rég nem látott ismerősökkel futhatunk össze, ahol új barátokra tehetünk szert, ahol nagy szerelmek szövődnek, ahol mindenki könnyen eleresztheti napi gondjait. Ez a Sziget a békesség szigete, a barátság szigete, a tolerancia szigete, a szerelem szigete, az önfeledt kikapcsolódás szigete, a szabadság szigete, a kulturális sokszínűség szigete. Az első években még a „világegyetemisták találkozóhelyeként” aposztrofált rendezvény mára valóban a világ fiataljainak a találkozóhelyévé vált, egy olyan nemzetközi fesztivállá, ami egyedi jellemzőivel, így például helyszínével, programkínálatával, szolgáltatásaival, de nem utolsó sorban atmoszférájával, szellemével méltán vívta ki helyét a legjobbak között, sőt, lett a legjobb. Hiszen a mi Szigetünk ma már Európa elismerten legjobb nagyfesztiválja, Magyarország elsőszámú turisztikai attrakciója, de a Szigetesek számára még mindig leginkább a nyár legjobb hete, amit már a hosszú téli napokon is jó várni, jó készülni rá, de a legjobb persze ott lenni.

„1993-ban még fel sem merült, hogy egyszer a huszadikat fogjuk szervezni, közel a húszhoz, nemrég pedig még azt nem sejtettük, hogy megannyi akadály nehezíti majd a felhőtlen ünneplést. Nagyon összecsaptak az elmúlt időben a fejünk felett a hullámok” – mondja a főszervező. A részletekre kitérve Gerendai elmondta, hogy a tavalyi évben nem emeltek jegyárat, a költségvetés viszont jelentősen megugrott, hiszen menet közben is számos extra kiadás keletkezett, mint például a főváros által kivetett területbérleti díj, vagy a szélsőséges tüntetők miatti megnövekedett biztonsági költségek. „Persze el kell ismerni, mi is sokszor hibázunk, hozunk rossz döntéseket, aminek meg kell fizetnünk az árát. Például a tavalyi Prince koncert sem volt olcsó, bármennyire is volt zseniális, ő tartja a Sziget „legveszteségesebb napja” csúcsot. Vannak tervezhető és sajnos vannak kiszámíthatatlan problémák. Magyarország nemzetközi megítélésének alakulása, majd év elején a MALÉV csődje, vagy a főszponzor visszalépése olykor komoly küzdelemre késztetnek minket.” – mondja Gerendai, aki szerint a nehézségek az elmúlt években megedzették őket, a legtöbbször megerősödve és tovább fejlődve tudtak kikeveredni a küzdelmekből. „Valószínűnek tartom, hogy, ha minden simábban ment volna, kevésbé kellett volna innovatívnak, kooperatívnak és kreatívnak lennünk és akkor messze nem tartanánk itt, de sajnos vannak számunkra is kezelhetetlen helyzetek.” – teszi hozzá a főszervező. Ilyen például az a tény, hogy a legjelentősebb fesztiválok nemzetközi versenyében hiába áll helyt a Sziget évről-évre hősiesen, azzal a versenyhátránnyal például nem tud mit kezdeni, amit a magyar ÁFA szabályozás jelent számukra. Jelenleg az Európai Unió 27 országából 21-ben kedvezményes ÁFA tarifája van a kulturális rendezvényeknek, ezek átlaga ma 10%-ot tesz ki, ezzel szemben Magyarországon világviszonylatban a legmagasabb, 27% a forgalmi adó. „Ez egy nagy és gazdag országnak is komoly kihívás, nálunk simán a verseny elvesztését jelentheti.” – mondja Gerendai.

„Minden túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy a Sziget eddigi története a küzdelmek története, hiszen volt már mindenféle megpróbáltatásban részünk, de a közönség kitartott mellettünk és az első két évtizedben töretlen volt a fejlődésünk.” – állítja Gerendai. „Sajnos a történetünk során először pont a jubileumi évben kellett jelentősen lefaragnunk a költségvetésünket.” A tavalyi Sziget 200 milliós vesztesége önmagában már jelentős lépésekre kényszerítette a szervezőket, de azóta a főszponzor visszalépése és a gazdasági környezet alakulása csak tovább erősítette az elkerülhetetlen megszorításokat. Bár szerencsére vannak pozitív változások is, mint például az új banki partnerrel, az OTP-vel való nagyobb szabású együttműködés, vagy az elnyert jelentős nemzetközi elismerés, az mostanra eldőlt, hogy az idei Szigetet több mint 300 millió forinttal kevesebből kell megszervezniük – állítják a szervezők.

„A megannyi akadály ellenére a 20. Sziget programja ma már 95%-osan kész és bár szívesen költöttünk volna többet is a jubileum okán, igyekeztünk olyan Szigetet összerakni, ami friss, izgalmas, látványos és méltó az ünnepi alkalomhoz.” - állítja a főszervező. Elmondása szerint a fesztiválnak nem szabad a múltra koncentrálnia. „Persze jó dolog a nosztalgia, remélem sokakban sikerül majd a régi szép emlékeiket felidézni. Talán a jubileum kapcsán sokan kedvet is kapnak, hogy újra kilátogassanak a Szigetre egy kicsit, de ne azért jöjjenek, hogy hátha fellépnek a húsz évvel ezelőtti kedvenceik, hanem azért, hogy megnézzék, milyen a világ 2012-ben, kik a mai fiatalok kedvencei szerte Európában. Én abban hiszek, hogy olyan huszadik Szigetet kell csinálni, ami után még többen akarnak majd eljönni a huszonegyedikre.” – mondta Gerendai Károly.



Címke: Sziget  Magyar Dal Nap  

Ezt olvastad már?