Na, még ez is 25!

Írta: fesztbook.

Jövőre 25. alkalommal jelentkezik kedvenc fesztiválunk, a Sziget, amire már most készülnek a szervezők.

Na, még ez is 25!

A 25. Szigetre egy 25 órás akciót hirdetett a fesztivál szeptember 25-én. Hihetetlen, de az összesen kiadható hetijegyek 25%-át kapkodták el az akció keretében a látogatók.

Akár „égi jelnek" is vehetik a szigetesek, hogy a negyedszázados fesztiválra a kiadható hetijegyek 25%-a talált gazdára az első 25 órában. „A 25-ös szám körül forog a jövő évi Sziget, de nem is sejtettük, hogy váratlanul is becsúszik majd ez a szám" – meséli Gerendai. „A számmisztika szerint a 25-ös szám az új iránt való folytonos érdeklődést jelöli. Mi 25 éve, évről-évre törekszünk valami újra, ez a fejlődés vezetett el oda, hogy mára már a világ legjelentősebb fesztiváljai közé sorolnak minket" – tette hozzá a főszervező, aki szerint az, hogy a hetijegyek negyede egyetlen nap alatt elkelt mielőtt bármilyen programot meghirdettek volna, szintén azt mutatja, hogy a Sziget egy "megbízható" fesztiválmárka, ahová a közönség a különleges hangulatért jön a világ minden tájáról. Persze ettől még a szervezők igyekeznek a negyedszázados jubileumra méltó programmal előállni, azonban az első konkrét nevekre még várni kell pár hetet. A 25-ös számhoz viszont mindig jó hírek kapcsolódnak majd, ugyanis azt ígérik, hogy minden hónap 25-ére tartogatnak valami izgalmas meglepetést.



Címke: Sziget  

Ezt olvastad már?