Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Jeff Tain Watts (USA)

Írta: fesztbook.

Jeff „Tain” Watts eddigi munkásságát hét Grammy-díjjal imserték el!

Világsztárok a Budapest Jazz Clubban:  Jeff Tain Watts (USA)

Az elmúlt harmincöt évben többek közt Kenny Garrett, Pat Martino, Michael Brecker, Steve Coleman, Ravi Coltrane és Terence Blanchard nevével fémjelzett zenekarokban játszott. A produkciói közben gyakran eksztatikus állapotba kerülő dobos pályáját 1981-ben a korszak első számú jazz formációjában, a ma is világklasszis trombitás, Wynton Marsalis Quartetjében kezdte. Hét év közös munka után Jeff Tain új partnereket keresett, és rövid idő után – mely alatt nem kisebb formátumú művészekkel működött együtt, mint George Benson és McCoy Tyner – '89-ben a Marsalis zenészdinasztia másik vezető egyéniségéhez, a szaxofonos Branford által vezetett zenekarhoz csatlakozott. Ennek, az egész korszakot definiáló, zenetörténeti jelentőségű kvartettnek egészen 2009-ig volt meghatározó alakja és alapja.

A formáció ezen időszak alatt elképesztően termékeny volt, melyet jól mutat az is, hogy közös munkájuk eredményeként több mint tizenöt album jelenhetett meg.

A kirobbanó erő, káprázatos sebesség, és a komplex ritmusképletek elegye mellett Watts előadásmódjában felfedezhető valamiféle ritka elegancia úgy, hogy ezzel egy időben a „dzsindzsa“, az őserő sem szorul háttérbe. Watts igazi újító, akinek minden alkalommal sikerül átadnia azt a varázslatot, ami mostanra védjegyévé vált.

Jeff „Tain„ Watts – dob, Paul Bollenback – gitár, Orlando le Fleming – bőgő