Az igazság ligája, a semmilyen film

Írta: Julcsi.

Az elmúlt néhány évben kaptunk a DC-től hideget, meleget is egyaránt. Volt, ahol a fejünket fogtuk, előfordult, hogy már a falba vertük volna, de még az is megtörtént, hogy megkönnyebbülten, egészen kellemes érzésekkel jöttünk ki a vetítésről.

Az igazság ligája, a semmilyen film

A DC comics karakterei sorra a legnagyobb meglepetéseket okozzák – hol negatívan, hol pozitívan. Ha a 2010 óta felmutatott élőszereplős szuperhős filmeket összeszedjünk, a nézőkből és a kritikusokból egyaránt kiváltott reakció annyira vegyes és ingadozó, hogy ha diagramon próbálnánk ábrázolni, egy rémesen zavaros EKG vizsgálat eredményére emlékeztető rajzolatot kapnánk.

Hiába a sok érdekes és izgalmas karakter, Az igazság ligája elfolyik a mozivásznon. Ez az a fajta film, amire beülsz, megnézed, aztán felállsz, és annyit tudsz mondani, hogy oké, ezt is láttuk. Nem fáj, nem okoz mély sérüléseket sem egy képregény fanatikusnak, sem egy kikapcsolódásra vágyó mozizónak, de nem is ad semmit. Nem is tudom, mikor találkoztam utoljára ennyire semmilyen filmmel. A történet pofonegyszerű és elég agyonrágott, de nem olyan vészes. A látvány elmegy, a zene megteszi, a karakterek klasszak – lennének, de nem engedi az egész körítés. Úgy elandalog a film a maga két órájában, mint egy dióhéjból készített aprócska hajó egy lassú folyású patak egyik fájától a másikig, ahol aztán megakad, felfordul, és senkit nem érdekel többé. Elnézegetem, ahogy elúszkál, de nem ugrok be érte, hogy újra útjára bocsássam.

Az igazság ligája próbál ugyan humoros lenni, de még a poénok is semmilyenek; se nem vicces, se nem röhejes, se nem kiábrándító. Szimplán van, aztán átlépsz rajta. Könnyen lehet, hogy Ben Affleck citromba-harapott Batmanje is sokat segít ezen. Bár nálam személy szerint a Christian Bale féle Bruce Wayne a befutó, Ben Afflecken még csak bosszankodni sincs kedvem. Gal Gadot bája és erős Wonder Womanje ugyan saját filmjében állta a sarat, a liga nem adott neki túl sok igazán jó lehetőséget. Henry Cavill karaktere, Superman mintha a megjelenései alatt teljesen be lett volna drogozva – jelenettől függően más és más szerekkel. A Flash-sel (Ezra Miller) vívott versenyük egész szórakoztató, de egyben nevetséges is, mivel Flash karaktere egyszerre talpraesett és egyszerre egy szerencsétlen. Mindamellett, hogy egy roppant éretten kezeli az apjával való helyzetet és így saját magányát is, furcsán gyerekesen viseli az összes többi megpróbáltatást, és erre semmi választ nem kapunk a film során, mi indokolja ezt. Aquaman (Jason Momoa) talán a legpozitívabb meglepetése a filmnek. Nem látjuk túl sokat, és nem is ismerjük meg részletesen, de felkelti az ember érdeklődését. A Cyborg srác (Ray Fisher) összességében annyira „légbőlkapottan” keveredik a történetbe, hogy hiába van fontos szerepe, valahogy még sincs rajta kellő súly.

És a főgonosz! Na, ha valaki, hát én igazán tudok értékelni egy jól felépített, motivált, összetett negatív karaktert. De Steppenwolf – mi ez a név? – nem csak a CGI miatt rémes, de semmi értékelhető és/vagy félelmetes nincs benne. „Jövök és elpusztítom a világot, mert én ezért vagyok.” Tök jó! Úgyse fogod, köszönjük a részvételt. Upsz, most lelőttem a poént?

Nos, kedves olvasó, ha már idáig jutottál a szövegelésemben, érezheted, hogy ez nem vezet sehova, ahogy a film se. Tehát ha ezt végigolvastad, és érdekel Az igazság ligája, épp ennyi energiával a filmet is megtekintheted, veszíteni semmit nem veszítesz.