Mindörökké rock

Írta: Antal Beatrix.

Rockmusical? Tom Cruise mint rocksztár? Vajon tud felüdítő órákat hozni a Rock of Ages ebben a hőségben? Erre próbáltunk választ találni.

Eltérő véleményen vannak a kritikusok Adam Shankman filmjéről, ami a 2006-ban színpadra került, azonos című díjnyertes Broadway musical alapján készült, a forgatókönyvet pedig Justin Theroux (Vasember 2), Chris D’Arienzo ésAllan Loeb (Kellékfeleség) írták. Ilyen előzmények után félve ültem be a moziba, hogy saját véleményt alkothassak.

A sztorinak már az első percekben előre sejthető a vége. Sherri (Julianne Hough) átlagos amerikai szőke bombázó, aki a nagy álmot követve érkezik Hollywoodba, hogy énekesnő lehessen. Ám ott nem fogadják rögtön tárt karokkal, így pultos lesz a híres Bourbon Roomban, ahol a legendás Stacee Jaxx (Tom Cruise) jó néhány éve először fellépett. Persze a lány szerelembe esik a szintén énekesi terveket dédelgető pultosfiúval (Diego Boneta), de szerelmük nem gondtalan. A ’80-as évek végén vagyunk, a kemény rock végnapjait éli. Egy csapat fanatikus, élükön a polgármester konzervatív feleségével (Catherine Zeta-Jones), be akarja záratni a rockzene fellegvárának tartott Bourbont, ami szerintük a fiatalokat bűnbe viszi.   

Az igencsak lapos történet azonban mellékes, a két és fél órás film lényege a zene. Tele van olyan klasszikus slágerekkel, mint a Paradise City vagy az I love Rock ’n’ roll, melyek sokkal jobban illeszkednek a sztori vonalába, mint a sokszor sekélyes párbeszédek. Például Stacee Jaxx egyik kalandját végigkíséri a Hungry Eyes, ami egyrészt elmeséli, milyen szenvedélyek izzanak a férfi és a nő között, másrészt komikusan keretezi a látottakat. Zavaró viszont, hogy amikor már belefeledkeznénk egy-egy isteni rockhimnuszba, azt egy kínos jelenet szakítja félbe.

A film azonban többnyire önmaga paródiája is egyben – bár egyértelműen ez is volt az alkotók célja. Azon túl, hogy a színészek időnként idegesítően modorosak, és túljátsszák a szerepüket, vannak eltúlzott, parodisztikus jelenetek. Ilyen Stacee és az újságírónő nyelves csókja, vagy a két barát giccses szerelmi egymásra találása. És ahelyett, hogy a címnek megfelelően a piedesztálra emelnék a rock műfaját, inkább ironikusan, sztereotípiákba burkolva mutatják be azt: pia, drogok, mocskos szex, sok prostituált. Ráadásul a rocktehetségeket kiadójuk rövid kalandozásra küldi a nyálpop világába, mintha olyan könnyen helyettesíthető lenne egymással a két stílus.

Fáj elismernem, de a bukástól csak Tom Cruise szereplése menti meg a Mindörökké rockot. Övé a legjobb karakter, és zseniálisan hozza a kiégett alkoholista rocksztár figuráját, aki általában annyira be van állva, hogy azt sem tudja, hol van. Hozzá képest Alec Baldwin és Russel Brand gyatrán játszanak, szinte rossz nézni a kínlódásukat, cserébe viszont nagyszerű a hangjuk. Catherine Zeta-Jones ugyanúgy jól, de magához képest átlagosan remekel a szexuálisan frusztrált aktivistaként, Cruise után rajta látszik leginkább, mennyire élvezte elénekelni ezeket a régi slágereket.

Egy meleg nyári estére, amikor az ember agya már kisült a forróságtól, és tartalmasabb filmet már nem képes befogadni, tökéletes lehet egy ilyen könnyed zenés vígjáték. Egyébként inkább a zseniális soundtracket hallgassuk meg otthon egy hideg koktéllal a kézben.



Ezt olvastad már?