Szabadulj meg a Facebook vírusoktól - videó

Írta: fesztbook.

A Facebookon nap mint nap lehet találkozni olyan alkalmazásokkal, melyek a felhasználók nevében posztolnak, és kéretlen üzeneteket jelenítenek meg az ismerőseik számára.

Szabaduljon meg a Facebook vírusoktól

Ezeket sokszor Facebook vírusoknak hívjuk, de valójában nem hagyományos kártevők, és a vírusirtó sem véd ellenük.

A Facebookon töltjük az internetezésre fordított időnk jelentős részét, és ezt kihasználják a bűnözők is, akik mindent megpróbálnak, hogy itt szerezzék meg adatainkat vagy reklámokat jelenítsenek meg számunkra. A közvetlen veszélyek, melyekkel a közösségi oldalon találkozhatunk, két teljesen eltérő csoportba oszthatóak.

Az első kategóriába tartoznak a fertőzött vagy kártékony weboldalakra mutató linkek. Ebben az esetben a Facebook hírfalunkon találkozunk egy jópofa vagy éppen sokkoló tartalommal bíró bejegyzéssel, és nem bírjuk megállni, hogy ne kattintsunk rá. A problémát az jelenti, hogy akár egy fertőzött weboldalra is juthatunk, amelyen keresztül különböző kódok töltődhetnek le a számítógépünkre. A webszűrővel rendelkező, frissített és jogtiszta vírusirtó szoftverek az ilyen jellegű fenyegetések ellen védelmet nyújtanak.

A másik csoportba azonban a Facebookon belüli alkalmazások tartoznak. A köznyelv ezeket hívja Facebook vírusoknak, pedig semmi közük a hagyományos kártevőkhöz. Ha egy Facebook alkalmazást telepítünk a Facebook fiókunkba, az nem kerül kapcsolatba a helyi számítógépünkkel. Tőlünk távoli szervereken fut, és csak a közösségi portálon keresztül van a fiókunkhoz rendelve.

Alkalmazásokat rengetegen gyártanak. A legismertebbek közé tartoznak a Zynga játékai: a Farmville vagy a Zynga Poker, de szinte minden nagy cég készít szoftvereket annak érdekében, hogy szórakoztassa rajongóit. A problémát a rosszindulatú programok jelentik, ezeket pedig a tapasztalatok szerint túlságosan is könnyű telepítenünk a fiókunkba.

Ha összeszedtünk egy ilyen „vírust”, akkor az úgy terjeszti magát, hogy a nevünkben posztol az üzenőfalunkra vagy üzenetet küld az ismerősünk számára. A G Data arra hívja fel a figyelmet, hogy a Facebookon belüli rosszindulatú alkalmazások ellen a hagyományos vírusirtó szoftverek nem tudnak védelmet nyújtani, mivel a kód nem a mi számítógépünkön fut. Az alkalmazások többségét mi magunk telepítjük a Facebook profilunkba, és mi határozzuk meg azt is, hogy engedjük-e kommunikálni a nevünkben. A valódi alkalmazások esetében ez nem jelent közvetlen veszélyt, maximum az ismerőseink értesülnek arról, ha nyertünk egy játékban. A rosszindulatú alkalmazások azonban sokszor rejtve települnek, olyankor, amikor egy megbízhatatlan weboldalon egy álcázott linkre kattintunk.

Teendők az eltávolításhoz

Az első lépés ilyenkor, hogy lecseréljük Facebook jelszavunkat. Ehhez be kell jelentkeznünk a közösségi portálra, majd a jobb felső sarokban található beállítások menüre kattintva kezdeményezhetjük a jelszóváltoztatást.

Ezután ellenőrizzük az alkalmazásokat, melyek üzeneteket tehetnek közzé a nevünkben. Ez egyben jó alkalom arra is, hogy megszabaduljunk azoktól az alkalmazásoktól, amelyeket már nem használunk. Ennek érdekében a beállításokon belül kattintsunk az alkalmazások menüpontra, ahol az általunk használt alkalmazások között látni fogjuk, hogy milyen külső szoftvereknek engedélyeztünk hozzáférést a profilunkhoz. Az egyes alkalmazások jogosultságainak szerkesztéséhez kattintsunk a szerkesztés menüpontra, ha pedig el szeretnénk távolítani valamelyiket a profilunkból, akkor a neve mellett található „x” gombra. A folyamatot részletesen bemutatja az alábbi videó:



Címke: facebook  G Data  vírus