Európában is debütál a Honor 6+

Írta: fesztbook.

A Honor csúcskészüléke két hónappal ezelőtt mutatkozott be Kínában, és eddig nem volt biztos, hogy Európában is elérhető lesz.

Európában is debütál a Honor 6+

A dupla hátlapi kamerával szerelt telefon iránt azonban akkora az érdeklődés, hogy a gyártó a forgalmazás mellett döntött.

A hivatalos marketing szerint a Honor 6+ készülékkel a Honor „lehetségessé tette a lehetetlent is, és arra készteti a született digitális gondolkodókat, hogy bátran újragondolják a technológiai innováció szerepét az életükben, mivel már lehetőségük van megörökíteni, eltárolni és megosztani életük fontos és bátor pillanatait, méghozzá a korábbinál még jobb minőségben és nagyobb méretben”.

A Honor 6+ technikai specifikációja valóban meggyőző:

-         Egyedülálló „bionikus”, 8 megapixeles párhuzamos sasszem objektívek kerültek a hátlapra, melyek együttes felbontása 13 megapixel.

-         Az előlap 8 megapixeles szelfi kamerát kapott.

-         A 8+1 magos processzor és a Kirin925 chipkészlet a 3 GB nagysebességű memóriával hatalmas teljesítményt, a 32 GB beépített háttértár pedig elegendő tárolókapacitást biztosít.

-         A Smart Power 2.5 technológiával vezérelt 3600 mAh kapacitású akkumulátor átlagos használat mellett egyetlen feltöltéssel akár kétnapnyi folyamatos használatot tesz lehetővé.

-         Az élethű, élénk LCD képernyő kontrasztaránya 1500 az 1-hez, a megjelenítő emellett 85 százalékos szaturációt biztosít.

-         A készülék egyszerre két SIM kártyát tud fogadni, és mindkettőhöz egyidejűleg biztosítja a készenléti üzemmódot.

-         A képernyő és a váz arányszáma 78,2%, a vizuális megjelenítést így a lehető legkevésbé zavarja a vékony keret.

A sasszem kamera és ami mögötte van

A Honor 6+ a gyártó első olyan készüléke, melybe két darab, párhuzamos elhelyezkedésű fényképezőgépet integrált a gyártó. A 2x8 megapixeles „bionikus sasszem” kamera két különböző nézőpontból és gyújtótávolsággal rögzíti a képet, és együttesen egy akár 13 megapixeles fotót rögzít, akár 0,1 másodperces fókuszidővel, f0,95 fényerő mellett. Ez lehetővé teszi, hogy hihetetlen gyorsasággal kattintsuk el a fényképezőgépet, nem lemaradva a fontos pillanatokról. A fényképezőgép szoftverének a lelke pedig a szabadalmaztatott 3IE képfeldolgozó algoritmus, mely részletesebb, gazdagabb felvételeket tesz lehetővé.

Egyszerűen sokkal gyorsabb

A Honor 6+ lelke a Kirin925-ös lapkakészlet, mely tartalmazza a nyolcmagos okos GTS (Global Task Scheduling) technológiát, valamint egy a különböző szenzoroktól érkező adatok integrálását elvégző i3 szenzorközpontot. A 8 AP magból és 1 okos mikromagból álló felépítés működési frekvenciája eléri akár az 1,8 GHz-et, emellett a készülék egyensúlyozni tud a csúcsteljesítményt igénylő alkalmazások futtatása és a rendkívül keveset fogyasztó készenlét között. Az EMMC5.0 interfésszel szerelt készülék emellett 3 GB nagysebességű memóriával és 32 GB beépített háttértárral van felszerelve, de kapacitása bővíthető microSD kártyával is.

Erősebb, mint eddig bármikor

A 3600 mAh kapacitású, magas (595 Wh/l) denzitású akkumulátor működését a Smart Power 2.5 technológia vezérli, mely akár 30% energiát képes megtakarítani működés közben, és lehetővé teszi, hogy átlagos használat mellett a készülék töltés nélküli üzemideje elérje a két napot. A Honor 6+ hőelvezetési felépítésében nagy szerepet játszik az összességében 138,2 négyzetcentimétert elérő grafitréteg, mely lehetővé teszi, hogy a készülék mindig hűvös maradjon. A két SIM kártyás felépítés és a dual standby technológia lehetővé teszi, hogy egyszerre két független szolgáltató hálózatára is csatlakozzunk. Ezt megfejeli a kettős 4G képesség és az, hogy a visszatöltési képességnek köszönhetően a Honor 6+ telefonnal akár más eszközöket is feltölthetünk.

Semmi felesleges

A Honor 6+ esetében a váz rendkívül keveset takar ki a készülék előlapjából, melynek így 78,2 százalékát tudja elfoglalni a képernyő. A legmodernebb 5,5 hüvelykes, full HD felbontású, negatív technológiájú LCD képernyő vastagsága mindössze 1,85 milliméter, kontrasztaránya 1500 az 1-hez, szaturációja pedig 85 százalékos.

A Honor európai kommunikációs vezetője, Lars Weisswange a bevezetés kapcsán hangsúlyozta, hogy a Honor célja továbbra is az, hogy a legjobb androidos márka váljon a „fogyasztótól a fogyasztónak” filozófia jegyében. Ennek megfelelően a Honor továbbra is beépíti fejlesztéseibe a rendszeresen megkérdezett több ezer készüléktulajdonos ötleteit. „Vásárlóinknak döntési szabadságot és magas minőséget nyújtunk, és nem utolsósorban pénzt takarítunk meg a számukra” – hangsúlyozta a szakember, aki szerint mindez szerepet játszik abban, hogy a Honor rendkívül gyorsan növekszik.

A Honor 6+ készülékkel a gyártó szeretné azt is megmutatni, hogy elkötelezett a magas minőségű, csúcsteljesítményű modellek fejlesztésének irányába. Az sem titok, hogy az európai bemutatással a Honor szeretné felforgatni az erőegyensúlyokat ezen a piacon is. A készülék a második negyedévtől lesz hivatalosan elérhető itthon is.



Címke: Honor