Magyar bűvész sikerek – elvarázsoljuk a világot

Írta: fesztbook.

Minden nemzet büszke azokra a honfitársaira, akik akár a sport akár a művészetek területén világhírre tettek szert. Így vagyunk mi, magyarok is ezzel. Jó visszagondolni azokra a magyarokra,

Magyar bűvész sikerek – elvarázsoljuk a világot

akik világversenyeken szereztek elsőséget, díjakat kaptak vagy éppen „csak” -  látványos elismerés nélkül - , egy földrész ismerte a nevüket és munkájukat.

De talán még büszkébbek vagyunk, ha azt halljuk, hogy napjainkban is vannak követőik az elismert magyar művészeknek, sőt sok esetben az új generáció tagjai még elődeik sikerét is felülmúlják.

A bűvészet ilyen művészeti ág. Több világhírű bűvészt adtunk a világnak, de szerencsére utánpótlásban sincs hiány: napjaink fiatal, tehetséges bűvészei sorra döntik meg a korábbi legeket.

Nézzük is, kik ők!

Badár Tamás kétségtelenül az ország egyik legtehetségesebb fiatal bűvésze, aki kiváló saját fejlesztésű trükkökkel varázsolja el közönségét. Fiatal kora ellenére már több mint 15 rangos hazai és nemzetközi szakmai díjat nyert, és nagy sikerű önálló estjein nézők ezrei láthatták már. Badár Tamás a 2015-ös  Hungary’s Got Talent műsorában elnyerte a zsűri különdíját és a legígéretesebb fiatal tehetség díját

A legsikeresebb hazai illuzionista kétségkívül a kétszeres bűvészvilágbajnok, Hajnóczy Soma, aki több mint 40 országban bűvölte már el a közönséget, 100 millióan nézték műsorát a kínai újévi tv showban, és nemrég megkapta az év legkreatívabb bűvésze díját. A legfiatalabb bűvész, aki 2015-ben már zsűritagként vett részt a Bűvész Világbajnokságon.  Kínába már szinte hazajár: egyik legutóbbi, shanghai fellépésen maga a kínai alelnök és a kulturális miniszter is végignézte előadását.

A gondolatolvasás nagymestere: Holcz Gábor, Las Vegastól Dél-Koreáig számos országban bűvölte már el a közönséget: előadásain a rá jellemző magával ragadó, könnyed stílusban adja elő elgondolkodtató mentalista mutatványait. Holcz Gábor alakította Houdinit nemrég a Milánói Világkiállítás nagyszabású záró rendezvényén, ahol az álomszerű fantáziavilágú show-jában Houdini életének főbb eseményeit és jellegzetes mutatványait elevenítette meg. Sikeres hazai és külföldi színházi estjei keretében nemrég szerepelt a híres washingtoni Kennedy Center színpadán.

Galambos Fecó számtalan országban fordult meg fantasztikus műsorával. Rengeteg díjat nyert, így többek között a svéd, angol, szlovén és svájci bűvész bajnokságot, és dobogós lett a bűvész világbajnokságon. A szakmai díjak mellett legnagyobb magyar elismerése a Magyar Köztársasági Érdemkeresztje.

Napjaink legsikeresebb bűvészei a világon mindenhol nagy sikert aratnak. Akár a Broadway-n, akár a londoni West Enden, akár Dubai, Sidney vagy Las Vegas utcáin sétál végig az ember, jó eséllyel találkozik akár a fent említett magyar bűvészek nevével.  

2016. március 19-20-án Az Illúzió Mesterei előadás keretében most, Magyarországon lépnek színpadra a felsorolt világhírű illuzionisták. Soma vadonatúj produkcióval, Galambos Fecó megható műsorszámmal készül, míg Igor Trifunov Budapesten is bemutatja a 30-as évek Chicagóját idéző többszörös díjnyertes műsorát. A MOM Kulturális Központban rendezett show műsorra még korlátozott számban kaphatók jegyek.



Címke: Magyar  bűvész  világhír  

Ezt olvastad már?