Diagnosztikai központot neveztek el Czeizel Endréről

Írta: fesztbook.

Csobot Adél, Hadas Kriszta, Mádai Vivien, Polgár Krisztina, Dobó Ági – számos ismert személyiséget mozgat a prevenció fontossága, ezen belül a magzati élet védelme, vagy épp a csecsemőkori szűrések fontossága.

Diagnosztikai központot neveztek el Czeizel Endréről

Páran közülük személyes kapcsolatot is ápoltak Czeizel Endrével, akinek a munkássága leginkább ezen hívószavak köré épült. A hírességek így nagy örömmel vettek részt azon az eseményen, amelyen a tavaly elhunyt professzorról diagnosztikai központot neveztek el.

A rendezvényen a genetikus gyermekei és egykori kollégái mellett több közismert ember is tiszteletét tette. Nagy pocakjával jelen volt Csobot Adél is, aki fontosnak tartja – ahogy a professzor azt számos alkalommal kihangsúlyozta munkássága során –, hogy minél több szó essen a magzati védelemről. „Kismamaként most már a saját bőrömön tapasztalom, hogy a körültekintés, alapos tájékozódás a várandósság idején elengedhetetlen, éppen emiatt igyekszem minden szükséges konzultáción jelen lenni, illetve egyetlen vizsgálatot sem hagyok ki. Számomra nagyon fontos, hogy tudjam: odabent minden rendben van” – mondta el az énekesnő, aki nyár elején ad életet kisfiának.

Az eseményen résztvevők szívesen meséltek a tavaly augusztusban elhunyt genetikusról, munkásságáról, szakmai hagyatékáról. Jó pár történetet osztott meg például Hadas Kriszta is, aki egy televíziós műsor kapcsán dolgozott együtt a genetikus Czeizel Endrével. „Azon szerencsések közé tartozom, akik együtt forgathattak a professzorral. Karizmatikus személyiség volt, akit órákon át lehetett hallgatni, és akitől rengeteget lehetett tanulni. Óriási hangsúlyt fektetetett a prevencióra! Jó látni, hogy a Czeizel Intézet az ő betegségmegelőzési modelljét viszi tovább, és a várandósság alatti speciális vizsgálatokon túl a legmodernebb csecsemő-, és kisgyermek-vizsgálatokkal szűri a különféle genetikai és egyéb betegségeket” – emelte ki a szerkesztő-riporter.

A névadón Mádai Vivien is tiszteletét tette. A csinos műsorvezető örömmel mesélt arról, mennyire megnyugtató számára, hogy a Czeizel Intézetben - ahol számos, kisfiának való szűrés, vizsgálat is elérhető – a szülés után sem feledkeznek meg az emberről. „A férjem orvos családból származik, ő maga fogorvos, és engem ez – nem csak anyaként, de elsősorban persze ebben a minőségemben – végtelenül megnyugtat. Sajnos egy fertőzés miatt elég sokat járunk kontrollra a kisfiammal, Zénóval, és el sem tudom képzelni, hogy ne az orvostudomány segítségével próbáljuk gyógymódot találni a panaszára. Számomra nagyon szimpatikus Czeizel Endre szakmai hitvallása: szülés után sem szabad elengedni a család kezét” – árulta el Mádai Vivien.

A Czeizel Intézet április 1-től mind szolgáltatásaiban, mind pedig szakmai hitvallásában a genetikus által meghatározott értékek mentén működik tovább.