200 fővel turnézgat Madonna

Írta: Antal Beatrix.

A pop nagyasszonya állítólag 200 fős kísérettel indult világkörüli turnéjára, ami a hatalmas személyzete ellenére továbbra is bukásnak tűnik. Sztárallűrjeiből azonban nem ad lejjebb.

Az 53 éves énekesnőnek állítólag mind a 200 főre nagy szüksége van, többek között harminc testőrre, személyi szakácsokra, egy akupunturás szakértőre, a saját jógaoktatójára, valamint egy külön bejáratú takarítónőt is visz magával mindenhová.

A tisztaságmániás Madge az öltözők kinézetében is ügyel a szépségre és a harmóniára: csak egy bizonyos tapétával lehet befedni a szobát, amit olyan fehér és halvány rózsaszínű rózsákkal zsúfoltat tele, amiknek a szára nem hosszabb 15 centiméternél. Szerencsére a berendezésre nem kell gondot fordítaniuk a koncertszervezőknek, ugyanis Madonna saját bútorait szállíttatja, hogy minél otthonosabban érezze magát.

A májusban kezdődött és decemberig tartó MDNA turnén a színfalak mögött húsz nemzetközi telefonvonalnak kell lennie, hogy a kíséret tagjai bármikor hazatelefonálhassanak. Ezek után a legkevesebb, hogy kizárólag vegán ételeket tartalmazó menüsorról kell gondoskodniuk a házigazdáknak.

Madonna, aki Rómában a melleit is megmutatta a közönségnek, állítólag öt hasonmásával utazik városról városra.



Címke: Madonna  MDNA  turné