Újra összeállt a Spice Girls

Írta: Antal Beatrix.

…legalábbis annak a sajtóeseménynek az erejéig, amit a slágereikből készült musical kapcsán rendeztek Londonban.

Bár minden idők legsikeresebb lánybandája tíz évvel a feloszlás után sem szeretne együtt dolgozni, szívesen promótálják a Viva Forever című musicalt, amit december 11-től tűzi műsorára a londoni Piccadilly Theatre. Emma Bunton, Melanie Chisholm, Melanie Brown, Geri Halliwell és Victoria Beckham (azaz Baby, Sporty, Scary, Ginger és Posh Spice) utoljára öt évvel ezelőtt egy turné kedvéért álltak össze. A csapat, ami a kilencvenes években 75 millió lemezt adott el, most ugyanabban a londoni szállodában ölelte meg egymást újra, ahol első igazi slágerüknek, a Wannabe-nek a klipjét 1996-ban leforgatták.

A zenés darab a Mamma Mia! producerének ötletéből származik, és az öt lány barátságáról szól majd. A történet főszála egy nő köré kapcsolódik, aki tehetségkutatós szereplése után kénytelen szembesülni a celebvilág és a hírnév árnyoldalaival.

Arra a felvetésre, hogy a Spice Girls valaha is összeáll-e újra, pár évvel ezelőtt Victoria Beckham azt nyilatkozta, sosem ő volt a legjobb énekes, és az ő szenvedélye már főleg a divattervezés. A focistafeleség, aki az eseményre Los Angelesből érkezett, látványosan ki is lógott csoportfényképekről, míg a másik négy lány úgy tűnik, még most is remek összhangban van egymással.