A BME csapata képviseli hazánkat a brazíliai világdöntőn

Írta: fesztbook.

Igazi nyári hőségben csapott össze 21 magyar csapat a Neymar Jr’s Five budapesti döntőjén.A magyar győztes végül a BME Zsírkrétáknevű csapata lett:

A BME csapata képviseli hazánkat a brazíliai világdöntőn

ők utazhatnak Brazíliába és játszhatnak a világbajnoki címért a futballsztár által alapított Instituto Projeto Neymar Jr stadionban 2018. július 21-én, ahol 63 ország amatőr grundfocicsapata száll majd versenybe a végső győzelemért.

63 ország több mint 100.000 játékosa küzdött idén azért, hogy július 21-én részt vehessen a Neymar Jr’s Five világdöntőjén. A magyar selejtezőkből nyertesként kikerült elődöntősök vasárnap csaptak össze Budapesten, ahol eldőlt, hogy melyik amatőr csapat képviselheti hazánkat Brazíliában.

A hőség ellenére egész nap lankadatlan kitartással játszott minden csapat, végül a budapesti Campus Esemény selejtezőjéről továbbjutó Zsírkréták színes játékkal kerekedett felül a nehézségeken, így 62 ország legjobbjaival együtt Neymar Jr. őket is vendégül látja szülővárosában, a brazíliai Praia Grande-ban.

A hét fős formáció a BME futsalcsapatának színeiben már számos hazai és nemzetközi versenyen indult együtt. „2017-ben csak azért nem jelentkeztünk a Neymar Jr’s Five-ra, mert a brazíliai utazás éppen egy másik bajnoksággal esett egyibőbe, de ez idén szerencsére nincs így” – mesélte Fábián Gábor, a Zsírkréták csapatkapitánya. A srácok játékán az összeszokottság mellett a felkészültség is egyértelműen látszott. „Tudatosan készültünk a döntőre, és vicces, hogy egyik meccsünkön sem került sor egy-egy elleni játékra, pedig végig azt gyakoroltuk. Szerencsére a védekezésünk stabil volt és mindig sikerült gólt is szereznünk.”

Amennyiben a magyar csapat bizonyul Brazíliában is a legjobbnak, akkor magával Neymar Jr-ral is megmérkőzhetnek, aki barátaival alkot majd egy vélhetően igen ütős gárdát.

A Zsírkréták, vagyis a Neymar Jr’s Five magyar nemzeti csapatának összeállítása:

Andorka Kristóf

Dudás Dániel

Fábián Gábor

Fábián Máté

Kalocsay Károly

Rónaszéki Botond

Weimann Richárd