Jön az Új Firkin lemez

Írta: fesztbook.

Idén februárban készül el a Firkin zenekar 3. nagylemeze “Igyunk pálinkát!” címmel, amely egyben a zenekar első magyar nyelvű albuma.

Frikin

Az ismert slágereken kívül új dalok is szerepelnek majd a korongon, amelyek elkészítésében számos zenészbarát segített: egy ballada rapszövegét  Ganxsta Zoleenak, a hangzást – többek közt - Jamie Winchesternek köszönhetjük, a népzenei vonalat pedig Pál István “Szalonna” erősíti.

Felkerült a lemezre a nagy sikert aratott karácsonyi dal, a “Pesti Mese” is, amelynek női énekese Vincze-Fekete Vera (Copy-Con), harmonikása Smuk Gábor (Mydros). Az új dalokra egy fergeteges lemezbemutató koncerten tombolhat majd a közönség március 9-én a Barba Negra Music Clubban, melyre a jegyek január 27-ig 2000 Ft-ba kerülnek.

A Firkin immár negyedik éve pezsdíti fel a zenei életet: az elmúlt két évben több mint 200 koncertet adtak, felléptek klub-koncerteken és az ország legnagyobb fesztiváljain és az egész estés Ír KocsmaSókon szórakoztatták az egyre növekvő rajongótáborukat.  “A FIRKIN zenekar életem legnagyobb munkája és kalandja.

Magam sem hittem, hogy három év alatt ekkora sikert és elismerést érhet el itthon és külföldön a csapat. Magyar közönségünknek köszönhetjük az első lépések biztonságát, amiért nagyon hálásak vagyunk: ezért írtunk magyar nyelvű dalokat a 3. nagylemezre, újrahangszereltük és megpaprikáztuk magyar szöveggel eddigi lemezeink slágereit!” – nyilatkozta az elmúlt évek sikeréről és az új albumról Péter János, a zenekar fuvolása.

Első lemezük ’’Firkinful Of Beer’’ címmel 2009 májusában jelent meg a Universal Music gondozásában és Aranylemez lett. Az album címadó dala helyett kapott a Sony Music lemezkiadó World Music from Hungary - Világzene Itthonról 2 válogatáslemezére és felkerült Németországban - a világ legjobb ír zenekarai közé - az Almost St. Patrick’s Day válogatáslemezre. 

A FIRKINIZING TOUR keretein belül 2012-re a zenekar már számos meghívással büszkélkedhet Németországban, Ausztriában, Angliában, Svájcban és Csehországban. Amerikától Németországon keresztül Ausztráliáig játsszák dalaikat a rádiók, sőt Kanadában még TOP listát is vezettek három hónapig.

A Lemezbemutató koncerten a zenészbarátok is fellépnek majd, jelesül  Jamie Winchester, Pál István “Szalonna”, Turáni Csongor (MÉZ), de még sok meglepetéssel készül a banda a velük ünneplő rajongók számára.

A koncert ideje: 2012 március 9 - péntek, 19 óra

Barba Negra Music Club (1117 Budapest Prielle Kornélia utca 4.)
Jegyek  elővételben 2400 Ft (Firkin klubtagoknak ajándék CD jár minden belépőhöz belépőjükhöz), a koncert napján 3000 Ft  (Firkin klubtagoknak ajándék CD jár a belépőjükhöz). Elővételben az első napokon (január 25, szerda délelőtt 10 órától január 27, szombat délig):  2000 Ft
Firkin klubtagnak feliratkozás a www.firkin.hu oldalon lehetséges március 9-én , 12.00 óráig.



Ezt olvastad már?