Belgium után New York ajánlott szerződést Immi V-nek

Írta: fesztbook.

A 2017-es év eddig Immi V minden várakozását felülmúlta: még meg sem száradt a tinta a szerződésen,

Belgium után New York ajánlott szerződést Immi V-nek

amit egy belga zenei menedzsment céggel írt alá, a DJ legújabb dalára egy new york-i kiadó tett ajánlatot. Nem is akármilyen feltételekkel.

A DJ / Producer erős évként könyvelhette el a 2016-os esztendőt: először Mr. Vasovskival és Cserpes Laurával készített közös számot, ezt követően megjelent a hazai rádiók által játszott Breathe című dala, melyben egy arizóniai énekesnő működött közre. Előző év szeptemberében pedig a budapesti klubok kedvencét, a Years&Years King című slágerét dolgozta fel saját stílusában.  Ezt a termékeny és kemény időszakot mégsem pihenés, hanem komoly produceri tevékenység követte, így 2017 májusára elkészítette legújabb, slágergyanús dalát.

A zenei alap megálmodásakor tudtam, hogy ismét a tengeren túlról  fogom megkeresni az énekest, akivel együtt szeretnék dolgozni. Tyler Shamy-t először az elképesztő referenciái miatt szúrtam ki. (Többek között együttműködött a Black Eyed Peas-szel, valamint számos Disney és Nickelodeon produkcióhoz adta a hangját.) Nagyon hamar kiderült, hogy mindezek mellett kiemelkedő hangi és szövegírói készségekkel rendelkezik. Mivel ő is egyből beleszeretett a zenei alapba, így hamar elkezdtük a közös munkát.”

A néhány hónapos alkotást követően megszületett a Bright Side, amely mondanivalója szempontjából is igencsak izgalmasnak ígérkezik. (ide kéne valami szerintem hogy miért izgalmas) Willcox, a 89.5 Music Fm rezidens DJ-je és egyben a 2016-os év DJ felfedezettje következőképpen nyilatkozott Immi szerzeményéről: „Ütős, dallamos és elképesztően eredeti alkotás. Ez a srác hamar fel fog kerülni a hazai és nemzetközi zenei palettára, ha így folytatja”.

Nem véletlen, hogy a szinte pár hetes dalra a new york-i Peak Hour Music zenei kiadó is felkapta fejét, és nyomban szerződést ajánlott a fiatal DJ-nek. Imminek felajánlották, hogy még a premier előtt egy remixet készítenek a dalra, amennyiben elfogadja a lehetőséget. Természetesen igent mondott a különleges ajánlatra, s nem sokkal később az amerikai DJ, Pepe Orro átdolgozta a Bright Side-ot, melyet elsőként a las vegas-i Wet Republicban mutattak be. A szédületes remix óriási sikert aratott. A dal premierjét külföldön május 1-re időzítették, a magyarországi bemutató előtt pedig már olyan nemzetközi előadók támogatták és játszották a dalt műsoraikban mint: Dimitri Vegas & Like Mike, DJ Chuckie, Lucas & Steve, VINAI és Juicy M. A hivatalos videóklip a napokban látott napvilágot: a nézők lehengerlő légifelvételeket láthatnak Budapestről, melyek szépségét csak a klip főszereplő nője képes felülmúlni. A dal legfőbb mondanivalója, hogy képesek legyünk a dolgok napos oldalát látni, bármi is történjen…a klip pedig ezt a pozitív hangulatot az első másodperctől hozza.

Minden bizonnyal az idei nyár egyik kedvence lesz ez a dal, és ha figyelemmel követjük Immi-t, a legnagyobb magyar fesztiválokon élőben is hallhatjuk tőle a “Bright Side”-ot.



Címke: Belgium  New York  szerződés  Immi V