Megvan a 2018-as mezőny! Ötödször is Nagy-Szín-Pad!

Írta: fesztbook.

Ötödik alkalommal indul a koncertező előadók legrangosabb hazai versenye, a Nagy-Szín-Pad! A 2018-as, meglehetősen színes mezőnyben az Amigod, Antonia Vai, az Apey & the Pea, a Belau, ByeAlex és a Slepp, a JETLAG, NB és a Soulwave indul a szinte felsorolhatatlan számú díjért.

A nyolc résztvevő többek között meghívást kap a legnagyobb hazai fesztiválokra, a győztes a Sziget, a VOLT, a Strand és a Campus nagyszínpadán is koncertezhet idén. A Visegrádi Csoport 2017-2018. évi magyar elnöksége alkalmából, a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködve a résztvevők egyike Magyarország képviseletében léphet színpadra egy cseh, lengyel és szlovák fesztiválon.

A Nagy-Szín-Pad! elődöntőinek május 2-től négy napon át az Akvárium Klub ad otthont, az elődöntőket és a döntőt a M2 Petőfi TV és számos portál élőben közvetíti.

MIRŐL SZÓL A NAGY-SZÍN-PAD!

A Nagy-Szín-Pad! kizárólag meghívásos alapon működik, a szervezők nem fogadnak el jelentkezést. „A verseny eddigi sikerét és szakmai elismertségét éppen az adja, hogy immáron ötödik éve azok a kollégák döntik el, hogy kiket hívjunk meg, akik nemcsak figyelemmel kísérik a koncertező zenekarokat, hanem ebben a közegben is élnek" – avat be a részletekbe Lobenwein Norbert, a Nagy-Szín-Pad! alapítója.

Száznál is több koncertszervezőtől, producertől, újságírótól, zenei szerkesztőtől érkeznek egész évben ajánlások azokról a zenekarokról, előadókról, akik láthatóan önerőből jutottak el teltházas klubkoncertekig, vagy éppen rádióban, vagy YouTube-on népszerű dalokig. Közülük választja ki egy nagy létszámú kör azt a nyolc előadót, akiket meghívnak a versenyre.

„Mindenki örömmel fogadta a meghívásunkat, sohasem fordult elő, hogy valaki nemet mondott volna. Az eddigi tapasztalataink és a résztvevők visszajelzései azt igazolják, hogy bár a Nagy-Szín-Pad!-nak nagy a tétje, mégsem kizárólag versenyként tekintenek rá, sokkal inkább egy négy napos koncertsorozatként, amelyet rengeteg fesztiválmeghívás és egyéb felkérés követ. Az idei évben egy jelentős díjjal bővül a sor: a Visegrádi Csoport magyar elnöksége apropóján egy-egy csehországi, lengyelországi és szlovákiai fesztiválra is eljut a Nagy-Szín-Pad! egy résztvevője, illetve ebből a három országból mi is vendégül látunk zenekarokat" - mondta el az alapító, majd hozzátette: céljuk továbbra is az, hogy fesztiválok, koncertmeghívások, illetve a Petőfi TV és a Petőfi Rádió nyilvánossága által reflektorfénybe kerüljenek olyan produkciók, amelyek klubokban, fesztiválokon már bizonyítottak, és akár nagyszínpadokon is megállják a helyüket.

A HELYSZÍN ISMÉT AZ AKVÁRIUM KLUB

A versenyek helyszíne - ahogy az elmúlt 4 évben, úgy idén is az Akvárium Klub lesz. „Május 2-től fesztiválhangulat költözik az Akváriumba. Négy napon át 2-2 élő koncerten vehet részt  a közönség, a döntőnek pedig ugyancsak az Akvárium ad otthont, május 11-én. A koncertsorozat idei érdekessége, hogy az egyes fordulók után cseh, szlovák és lengyel zenekarokat is láthatnak az ide érkezők, olyanokat, akiket külföldi fesztiválszervezők ajánlottak nekünk, és akik június végén a Telekom VOLT Fesztiválon is színpadra lépnek majd" – árulta el Fülöp Zoltán, a VOLT Produkció vezetője.

A NAGY-SZÍN-PAD! 2018-AS MENETRENDJE:

MÁJUS 2. Apey and the Pea / NB
EVENT: http://bit.ly/2F7M5Vp

MÁJUS 3. Antonia Vai / Soulwave
EVENT: http://bit.ly/2F40rCG

MÁJUS 4. Belau / ByeAlex és a Slepp
EVENT: http://bit.ly/2FfewjY

MÁJUS 5. Amigod / JETLAG
EVENT: http://bit.ly/2F02j3n

DÖNTŐ: MÁJUS 11.
EVENT: http://bit.ly/2F0bsFb

ÉLŐBEN A PETŐFIN!

A Nagy-Szín-Pad!-ot 2014-ben a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió indította útjára és azóta is együtt gondozzák. „Ma már tucatnyi olyan zenekarra, előadóra lehetünk büszkék, akik a siker kapujában a Nagy-Szín-Pad!-on is szerepeltek, ma pedig fesztiválok megkerülhetetlen főszereplői és a Petőfi Rádió legnagyobb sztárjai. Ha csak néhányat említhetek, a Halott Pénz, a Szabó Balázs Bandája, a Margaret Island, a Honeybeast, a Blahalouisiana, az Ivan and the Parazol, a Fran Palermo, a Lóci Játszik, vagy a Middlemist Red mind-mind megfordult már a Nagy-Szín-Pad!-on. Az idei mezőny nemcsak színesnek, de ugyancsak izgalmasnak ígérkezik!" – tette hozzá Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója. „A Nagy-Szín-Pad! elmúlt négy éve azt mutatja számunkra, hogy a verseny gazdái és a popszakma aktív munkatársai jó érzékkel ajánlanak és hívnak meg fellépőket a versenyre. A Petőfi TV idén is egy 90 perces show-műsor keretében élőben közvetíti a négy elődöntőt és a döntőt, s a műsorban a kulisszák mögé is bevisszük a nézőket" – tudtuk meg Medvegy Anikótól, az M2 Petőfi TV csatornaigazgatójától.
Az egyes fordulókat számos portál ugyancsak élőben streameli, a Nagy-Szín-Pad! fő médiapartnere, a Recorder pedig kiemelt figyelemmel követi a verseny alakulását.

A NAGY-SZÍN-PAD! 2018-AS RÉSZTVEVŐI

AMIGOD
Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 5., Akvárium Klub

Az Amigod formációban Köteles Leander a 80-as évek szinti pop zenéje iránti szeretetét önti formába. A Hősöd volt a zenekar első slágere, melyet a Love Story követett: ez a dal egészen a MAHASZ Rádiós játszási lista 13. helyéig repítette az Amigodot. A zenekar első albuma 2015. október 24-én jelent meg Love Story címmel, melynek A38 Hajón tartott lemezbemutatójáról az M2 koncertfilmet forgatott. Óriási népszerűségnek örvendenek a csapat videó klipjei is: a Hősöd mellett az Este van című népdalátdolgozásuk is 1 millió feletti megtekintést ért el a YouTube-on.

Website: -
Facebook: https://www.facebook.com/amigod/
YouTube: https://www.youtube.com/user/amigodmusic
EVENT: https://www.facebook.com/events/193206841278120/


ANTONIA VAI
Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 3., Akvárium Klub

Antonia Vai svéd/magyar énekes-dalszerző 2013-ban érkezett Budapestre, hogy felkutassa a gyökereit, de annyira megfogta a város szépsége, hogy azóta is itt él. Antonia gyorsan a magyar underground zenei élet egyik meghatározó alakjává válva turnézott a Quimbyvel, dolgozott a Bohemian Betyarsszal, fellépett az összes jelentősebb magyar fesztiválon, és teltházas koncertet adott a MÜPÁban. A dalszerző-énekes díva különleges karaktert képvisel a hazai zenei világban: nemcsak gyönyörű és erős, független nőként, de a világzenét soullal, poppal vegyítve mély mondanivalóval bíró dalok írójaként is tündököl. Gyakran indul el a járatlan úton, ha inspirációra vagy újrakezdésre van szüksége, ezt tökéletesen példázza 2017-ben megjelent Ritual című albuma is.

Website: http://www.antoniavai.com
Facebook: http://www.facebook.com/AntoniaVai
YouTube: https://www.youtube.com/user/mizarumusic
EVENT: https://www.facebook.com/events/2003982429864951/


APEY & THE PEA
Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 2., Akvárium Klub

Az Apey & The Pea (Sludge/Metal/Stoner-Grunge) 2008 végén alakult Budapesten, Áron Andris (ex-Neck Sprain) szólóprojektjéből átalakulva, illetve egykori Superbutt tagokkal (Makai László, Prepelicza Zoltán) kiegészülve. Az agresszív és látványos élő előadásmód, illetve a nehézfém súlyú gitár riffek, a klasszikus metál szellem teszik lehetővé, hogy egy lenyűgöző, intenzív, nem szokványos koncert élménnyel távozzon a közönség. Az Apey & the Pea 2017 szeptemberében jött ki legújabb, immáron harmadik anyagával, a HEX-szel, melyet a teltházas A38-on tartott lemezbemutató koncert után körbeutaztattak hazánk városaiban. A zenekar 2008-as megalakulása óta számos külföldi és itthoni sikert mondhat magáénak, többek között a 2015-ben elnyert Fonogram-díjat, az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele kategóriában. Zenéjük magját a zúzós, klasszikus metál adja, melyhez összetéveszthetetlen, sötét hangulatú előadásmód párosul.

Website: http://www.apeyandthepea.com/
Facebook: http://www.facebook.com/apeyandthepea
YouTube: https://www.youtube.com/c/ApeyThePea
EVENT: https://www.facebook.com/events/1304972842980211/


BELAU
Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 4., Akvárium Klub

A 2015-ben alakult Belau üzenete egyszerű: próbáljunk meg kiszakadni a hétköznapi nyüzsgésből és igyekezzünk megélni a pillanatot. Debütáló daluk 2015. végén látott napvilágot, Island of Promise címmel, és bekerült az Aranyélet című HBO sorozatba, a Deezer Magyarország szerkesztőinek az éves kedvencei közé, az Index legjobb 2015-ös dalai közé, előszeretettel játszotta a Petőfi Rádió is. A hozzá tartozó kisfilm megnyerte az első magyar Klipszemlét és számos magazinnál bekerült az év legjobb klipjei válogatásba, nézettsége több, mint 500 ezer megtekintésnél jár. 2016 Novemberében jelent meg „The Odyssey" című bemutatkozó lemezük, amely lemezbemutató koncertjüket az A38 Hajón tartották dupla teltházzal. Az album Fonogram-díjat nyert az év elektronikus zenei lemeze kategóriában. Az első nagylemezükhöz tartozó remix EP egyik dalát a BBC Radio 1 is lejátszotta. 2017-ben felkerült a zenekar az EBBA listára egyedüli magyarként. A Belau két év alatt több, mint 110 koncertet adott 15 országban, olyan fesztiválokon, mint a Eurosonic, az SXSW, a Reeperbahn, a Sziget, az Untold, vagy a Balaton Sound.

Website:http://belaumusic.com
Facebook: https://www.facebook.com/belaumusic/
YouTube: https://www.youtube.com/c/Belaumusic
EVENT: https://www.facebook.com/events/1562837813829356/


BYEALEX ÉS A SLEPP
Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 4., Akvárium Klub

A ByeAlex és a Slepp alakulása nagyjából 2015 nyarára tehető. Alex már előtte is zenekarával járta az országot, de egyre világosabb lett számukra, hogy a ByeAlex, mint önálló zenekari név, nem állja meg a helyét. Két tag cseréjével így, Márta Alex (ének, szájharmonika), Szeifert Bálint (basszer, vokál), Schnellbach Dávid (szólógitár), Fekete Balázs (dob), és Tóth Gésa Zoltán (gitár) ötösében megalakult a ByeAlex és a Slepp. Már 2015 őszén sikereket értek el Még mindig C. dalukkal, ami mai napig a rádiók egyik kedvence. A nótát sorra követték egyéb közönség kedvencek, mint a Lotfi Begivel közös Bababo, vagy a Pixával megírt Részeg, illetve a mostani újdonság, a Lábas Viki közreműködésében előadott Menned kéne. A Slepp persze nem dobta el a régi ByeAlex klasszikusokat sem, ezért olyan dalok is halhatóak a koncertrepertoárban, amelyek Alex 2011-15 közötti munkáinak eredményei, mint a Fekete, vagy az Az Én Rózsám. Alex tudja, hogy egyéb közéleti szereplései miatt mindig is különc lesz a zeneiparban, de a Sleppel karöltve hisznek a zenéjükben, amelyet megállás nélkül fejlesztenek, és a közönségük iránti tisztelettel játszanak mindenhol.

Website: -
Facebook: https://www.facebook.com/byealexslepp/
YouTube: https://www.youtube.com/user/ByeAlexIttVan
EVENT: https://www.facebook.com/events/1562837813829356/


JETLAG
Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 5., Akvárium Klub

A Molnár Tamás és Czoller Bence által 2016-ban alapított lírikus elektropop zenekar már a bemutatkozó bulijával megtöltötte az Akvárium Kishall-t, de pályafutásuk során telerakták az A38 hajó koncerttermét, megnyerték maguknak az összes jelentősebb magyar fesztivál közönségét, és 2018. februárjában látványos, nagy sikerű lemezbemutatót tartottak az Akváriumban. A JETLAG olyan produkciót tett színpadra, amely megszólalásában és látványban is egyedülálló és újszerű a magyar könnyűzenében. A zenekar sztorija a repülés köré épül: színpadi showjukban stewardessnek öltözött táncosokkal, tematikus vizuállal és látvánnyal dramaturgiailag is utalnak arra, hogy a néző nem csupán egy koncertre, mint inkább egy repülőútra vált jegyet, pontosabban boarding pass-t. Dalaik sorra a rádiós chartok élmezőnyéig jutottak. A Karszalagok klipje bejutott a 2. Magyar Klipszemle "Legjobb alakítás" kategóriájának shortlistjére, tehát a legjobb 5 pályamű között szerepelt sikerrel. A JETLAG első albuma, a Check-In 2018. februárjában jelent meg, rajta olyan közönség kedvencekkel, mint a Karszalagok, a Keresem a bajt, a Repül az idő, a Sziluett, vagy az Égen át, amelyben Marge vállalt vendégszereplést.

Website: http://www.jetlag.hu
Facebook: https://www.facebook.com/jetlagofficial
YouTube: https://www.youtube.com/c/JETLAGofficial
EVENT: https://www.facebook.com/events/193206841278120/


NB
Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 2., Akvárium Klub

Az egyszemélyes hadseregként induló, hyper-pörgőnyelvű rapper és producer két lemezzel és jó pár emlékezetes videoklippel a háta mögött, immár az AM:PM Music színeiben, öttagú, élő felállásával érkezik a Nagy-Szín-Padra! A 90-es évek 'golden-era' beatjeiből, régi táncdalokból vagy éppen electro-swingből táplálkozó csapat az elmúlt években megmutatta, hogy sokkal többet tud lerakni stílusban, mint amit a skatulyázók megelőlegeznének egy hiphop-zenekarnak. A '220 BPM Felett' szőnyegbombázása, az 'Annyi Minden' balladázós lazasága és a 'Megállíthatatlan' Fish-Krisztiánnal megturbózott zúzása után most aktuálisan épp a 'LOL'szántja az étert, millióhoz közelítő YouTube nézettséggel és alapos rádiós rotációval.

Website: -
Facebook: https://www.facebook.com/nbzenekar/
YouTube: https://www.youtube.com/user/thegangapart
EVENT: https://www.facebook.com/events/1304972842980211/

SOULWAVE
Nagy-Szín-Pad! elődöntő: 2018. május 3., Akvárium Klub

A Soulwave-et 2007-ben alapította Foror Máté énekes-dalszerző és Huszár Ádám gitáros. A zenekar dalait lélekemelő monumentalitás jellemzi: nagy ívű refrének, metaforikus dalszövegek, mindezt a modern akusztikus popzene köntösébe bújtatva. Több sikeres dal után a valódi áttörést a "Mindent elhittem" című szám hozta meg a zenekarnak 2016-ban. Legnagyobb slágerük a „Kalandor' a Dal 2017-es döntőjéig jutott. A Soulwave igazi ereje azonban a koncertezésben rejlik: a csapat az összes jelentős nyári fesztiválon színpadra lépett, és könnyedén csinálnak teltházas klub bulikat szerte az országban.

Website: -
Facebook: https://www.facebook.com/soulwaveofficial/
YouTube: https://www.youtube.com/user/SoulwaveVEVO
EVENT: https://www.facebook.com/events/2003982429864951/

Ezt olvastad már?