Már aranylemez a Rockmafia Debrecen

Írta: fesztbook.

November 8-án este hivatalosan is megjelent a Tankcsapda új stúdió albuma a ’Rockmafia Debrecen’, amely rendkívül hamar, mindössze 36 óra alatt elérte az aranylemez státuszt.

Tankcsapda

Az album és a ’Számolj vissza’ című dalhoz készült új Tankcsapda klip premierjét rendhagyó helyszínen, egy MOL- kúton tartották, ahol a zenekar a klip bemutatója mellett meglepetés koncertet adott száz meghívott rajongónak, a sajtó képviselőinek, és a számítógép előtt ülő nézőknek is, akik a YouTube-on élőben követhették az eseményeket.

„Öt sportcsarnoknyi méretű – 65 000 megtekintést hozó – élő lemez- és klipbemutatót tartott csütörtök este a Tankcsapda a YouTube-on. A Tankcsapda az első olyan zenekar Magyarországon, amely saját koncertjét élőben közvetítette az oldalon. A sikeres premierhez ezúton is gratulálunk a fiúknak. Várakozásaink szerint még sok hasonlóan izgalmas magyar kezdeményezéssel találkozhatnak az internetezők a világ legnagyobb videomegosztóján, mi azon dolgozunk, hogy a Magyarországra hangolt YouTube az élőzene elsőszámú színterévé váljon” – értékelte az élő közvetítés jelentőségét Bíró Pál, a Google Magyarország YouTube-ért felelős szakembere.

A máris aranylemezzé vált új album mellett, a zenekar a csütörtöki élő közvetítésben, legújabb klipjét is bemutatta.
 A ’Számolj vissza’ című dalhoz készült új kisfilmben - a zenekar tagjai mellett - nagyon sok ismert szereplő felbukkan. A ’film’ kifejezés pedig nem véletlen, hiszen a klipet - az egyébként szintén debreceni származású, számos elismert nagyjátékfilmet jegyző Hajdu Szabolcs rendezte. A klip szereplői egytől-egyig ismert és a munkájukban elismert emberek, jó néhányuknak újdonság és egyben kihívás is volt, hogy egy zenés videoklipben szerepeljenek.

A szereplők névsora:
Besenyei Péter - kétszeres műrepülő világbajnok
Bochkor Gábor - televíziós, rádiós műsorvezető
Bodrogi Gyula - a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, rendező
Cserhalmi György - Kossuth- és Balázs Béla-díjas színművész
Dobó Kata - színművésznő
Dombi Tibor - a Debreceni VSC játékosa, válogatott labdarúgó
Győrfi Pál - az Országos Mentőszolgálat szóvivője
Hollósi Frigyes - Érdemes művész, Jászai Mari-díjas színművész
Michelisz Norbert - autóversenyző
Radnai Péter - újságíró, producer
Stohl András - Jászai Mari-díjas színművész, televíziós műsorvezető
Várkonyi Andrea – műsorvezető

A ’Rockmafia Debrecen’ című album kizárólag MOL-kutakon kapható, az ilyenkor szokásos sokezres ártól eltérően, digipack csomagolással együtt is mindössze 990 forintba kerül.

A lemez és klip megjelenése után a Tankcsapda nagyszabású arénaturnéra indul. A „Rock a nevem” koncertsorozat keretén belül népszerű hazai rock zenekarokkal együtt lépnek fel az ország legnagyobb koncert-termeiben, például december 22-én a Papp László Budapest Sportarénában, és december 29-én, hazai pályán Debrecenben, a Főnix Csarnokban.



Címke: Tankcsapda  Rockmafia